Francesca Rivafinoli: Szivárványszínűre avagy zöldre festve

„…mert ellensége a kulák a demokráciának is, ezt meg kell érteni. (…)
A mi pártunk, Rákosi elvtárs vezetésével meg fogja oldani
az ország szociális felépítésének történelmi művét”
(Donáth Ferenc, 1948)

Sajnálatos módon, mivel immár megengedhettünk magunknak egy összcsaládi telelést, hogy kicsik és nagyok együtt próbálhassák ki, milyenek is azok a szép havas terepek, ahol liberális ismerőseink, a rendszer senyvedő üldözöttjei évtizedek óta visszajáró törzsvendégek – szóval a jólét általi akadályoztatás miatt csak most jutott el hozzám Donáth Anna országértékelője.

Úgyhogy némi késéssel szeretném ezúton megkérdezni a Momentum szavazóit, a tájékozott városi értelmiséget, a kritikai gondolkodás bajnokait, a demagógia megvetőit, hogy mit szólnak ezekhez a mondatokhoz:

„Az elmúlt évtizedben magyarok millióinak sorsa fordult sokkal rosszabbra. Ma már alig van olyan család, amelynek ne lennének súlyos megélhetési gondjai és félelmei.”

„Több millió pályakezdő fiatalnak szinte az egész keresetét lakhatásra kell költenie.”

Ezeket a Dobrev Klára legelborultabb pillanatait idéző állításokat ugyanis a Momentum szociológus végzettségű elnöke adta elő, a lehető legkomorabb tekintettel. Lehet persze mentegetőzni, hogy jaj már, nem kell kiforgatni a szavait, nem is milliót akart ő mondani, csak véletlenül olvasott rosszat a súgógépről – csakhogy két nappal később az EP-képviselő külön Facebook-posztban ismételte meg utóbbi számadatát, képként is megformálva, vastagon szedett méretes betűkkel, meg még a bejegyzésben is idézve. „Több millió pályakezdő fiatal” sínylődik a 9,7 milliós országban, hirdeti.

Nehezen dönthető el, mi a kellemetlenebb: ha Donáth Anna valamiféle sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak nézi választóit, és tudatosan sulykolja beléjük, hogy egyenesen milliók zuhantak szegénységbe abban az országban, ahol valójában még a legszegényebb decilis is bő háromszor annyi péksüteményt fogyaszt egy évben, mint fogyasztott 2010-ben (a húsfélék esetében közel kétszeres, a banánnál bő kétszeres mennyiségről beszélhetünk), vagy

az EP-képviselőnek valóban gőze nincs arról, hogy nagyságrendileg hányan pályakezdők Magyarországon, illetve hogyan alakul egy átlag család életszínvonala a gyurcsányi évekhez képest.

Természetesen valószínűbbnek tűnik az első verzió, ami viszont azért különösen béna, mert ha egy politikus még a Magyarországon élő fiatalok létszámával kapcsolatban is szemrebbenés hazudik nekem (márpedig ez igazán olyan adat, amely mindenfajta statisztika segítségül hívása nélkül, minimális mennyiségű józan ésszel ellenőrizhető), akkor miért higgyem el, hogy az uniós pénzek sokmilliárd eurós, követhetetlen és felfoghatatlan nagyságrendjénél nem próbálna átverni, legalább néhány millióval.

Aztán ott van az a felháborodott mondat is, miszerint

„egy olyan új kiváltságos elitet teremtettek, amely megengedheti magának, hogy a gyerekeit külföldi magániskolákba járassa”.

Nem világos, ez miért akkora tragédia: a Momentum egyik budapesti képviselőjelöltje például a British International Schoolban érettségizett a NER idején, egy másik momentumos jelölt Abu-Dzabiban, New Yorkban és Londonban végezte tanulmányait, az ellenzék de facto vezére egy alapítványi gimnázium után arra a milánói elitegyetemre küldte fiát, ahol az éves tandíj már akkor is hárommillió forint volt (plusz ugye a lakhatás); de más pártelnök is akad az ellenzék soraiban, aki jelenleg évi 1,32 milliót fizet gyermeke gimnáziumi tanulmányaiért (arról az alapítványi iskoláról van szó, ahol egyébként mások mellett Bősz Anett is végzett). Nincs ezzel semmi baj, magánügy; de ha az természetes, hogy ők évtizedek óta megengedhetik maguknak a gondosan szegregált, fizetős elitiskolát, akkor a befogadás jegyében helyénvaló volna elviselni, hogy ma már fideszesek is képesek a vonatkozó tandíjak kicsengetésére, ha azt valamiért kívánatosnak látják.

Hát nem öröm, hogy az eddigi egyetlen kiváltságos elit mellé létrejött egy másik is? Hogy megkétszereződött a jólét?

Nagyjából 75 évvel ezelőtt egyszer már volt az a szöveg, hogy a fasiszta nagytőkés az ország megnyomorítója, a szegény paraszt sanyargatója, de majd a baloldal az ő kérlelhetetlen demokráciapártiságával elhozza mindenki számára a boldog szeretemvilágot. A dolog gyakorlati megvalósítása úgy kezdődött, hogy a haza szolgálatában élete kockáztatásával érdemeket szerzett, tisztességes gyárigazgató dédapámat szó nélkül likvidálták, a fogságból hazatért, tanult nagyapámat közveszélyesnek nyilvánítva visszaküldték a Start mezőre vagyontalan segédmunkásnak, apám pedig mindezek egyenes következményeként végignyomoroghatta gyerekkorát, de legalább a továbbtanulását is minden lehetséges ponton akadályozták.

Most pedig, amikor három generáció kitartó munkájával visszaküzdöttük magunkat a száz évvel ezelőtti színvonalunk távoli környékére, jön a Donáth-lány, és magyarázni kezdi nekünk, hogy a NER-es nagytőkés a mi életünk megnyomorítója,

de majd a baloldal az ő kérlelhetetlen demokráciapártiságával elhozza mindenki számára a boldog szeretemvilágot. Még szerencse, hogy a kommunizmus áldozatai (érdemi vagyon híján) egyetlen nyomatékos üzenetet örökül hagytak ránk: Jöjjenek bár vonzó szivárványszínűre avagy mélyzöldre festve, ezeknek, gyerekek, be ne dőljetek jó dolgotokban!

Márpedig ha egyes kommunisták lemenői híven őrzik és ápolják az ő szellemi örökségüket, akkor a kommunizmus áldozatainak unokái és dédunokái sem tékozolhatják el dőrén az övéket.

A címlapképen Donáth Anna Júlia, a Momentum képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd