Mundér és biblia

Hogyan lett Isten szolgája és hogy került a Magyar Honvédség kötelékébe?

Az én utam – mire kikötöttem itt – tele volt vargabetűkkel. Gimnázium óta éreztem magamban elköteleződést a papi hivatás iránt, de a teológiai egyetem elvégzése után pár évre félretettem magamban ezt a gondolatot. Tudatos döntés volt, hogy 2000-ben, az érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán folytassam tanulmányaimat, de 2006-ban, a szentelésem előtt úgy éreztem, 25 évesen nem vagyok elég érett egy ilyen, egész életre szóló döntés meghozatalára. Ezért nem kértem a szentelésemet az akkori püspökömtől, kiléptem a papnevelő intézetből és a „civil” szférában helyezkedtem el. Azért tettem a civil szót idézőjelbe, mert tulajdonképpen ekkor ismerkedtem meg a fegyveres testületi tagsággal, a bajtársiassággal, az egyenruha szeretetével, ugyanis a büntetés-végrehajtásban helyezkedtem el hivatásos szolgálati jogviszonyban. Az egyik intézetben volt plébános az az atya, akinek hatására már a gimnáziumban kezdtem gondolkodni a papi hivatáson. A papnevelő intézetből való kilépés után Istentől nem, de az Egyháztól eltávolodtam. Majd szép lassan, sok-sok beszélgetés hatására visszataláltam. Kicsit felnőttebb fejjel azt már tudtam, hogy a „hagyományos”, plébánosi életmód nem az én hivatásom, sok keresgélés után találtam rá a tábori lelkészségre, amelyet rögtön a magaménak éreztem. 2012. szeptember 1-jén kezdtem meg szolgálatomat a Magyar Honvédség kötelékében.

Az MH Ludovika Zászlóalj állományának nagy része 18-25 év közötti honvéd tisztjelölt. Hogyan lehet megszólítani, elérni a mai fiatalokat?

Nehéz és könnyű egyszerre. Nekem ebben óriási segítség a két öcsém és unokahúgom, akik ennek a korosztálynak a tagjai. Azt el kell fogadnom, hogy néha, egy-egy beszélgetés alkalmával meg kell őket kérnem, hogy definiálják azt, amiről beszélnek, mert mások a gyerekkori tapasztalataik, mint az enyémek, más meséken nőttek fel, más szabadidős tevékenységeik vannak, mint nekem voltak. Mégis, azt látom, hogy ezek a nyílt, értelmes tekintetű fiatalok szeretettel fogadtak be maguk közé, és ami a legfontosabb, vágynak a jó szóra és értékelik azt. Nem érzem hátrányát a generációs különbségnek, sokat tanulok tőlük.

A katonáknak szükségük van a hitre, amely megkönnyíti szolgálatukat, és szükségük van a tábori lelkészekre, akik közéjük viszik a szeretetet és a törődést.

Ez tartást és segítséget ad egy feladat végrehajtásához, ad egy egészséges önbizalmat. Vallásos katonának lenni nem „ciki”. A tábori lelkész kísér, segít, meghallgat. Pótolhatatlan munkatársak abban, hogy a katonák mentális egészsége megmaradjon.

Milyen témákkal keresik, kereshetik Önt a honvéd tisztjelöltek?

Nem csak vallási, hanem életvezetési kérdésekben is meg szoktak kérdezni. Van, aki tanácsot szeretne, van, aki csak azt szeretné, ha meghallgatnák, hisz nemcsak papként, hanem bajtársként is számíthatnak rám!

A tábori lelkész egyik feladata a missziókban való részvétel. Ön már ötöt is megjárt.

Nagyon szeretek külszolgálatra járni. Négy alkalommal jártam Koszovóban, egy alkalommal Irakban. Egyik missziómban egy amerikai tábori lelkésszel beszélgettem, s arról kérdeztem, hogy neki mi az „ars poeticája”, hogyan tudná megfogalmazni a szolgálatát. Amit akkor mondott nekem, az a mai napig hatással van rám. A kérdésem után felemelte a fejét, rám nézett, és két mondatot mondott az amerikai filmekből, vagy számítógépes játékokból ismert akcentussal:

„We bring God to soldiers and soldiers to God. In every situation.” – Istent visszük a katonákhoz és a katonákat Istenhez. Minden helyzetben.

Az eredeti bejegyzés itt olvasható.

(Forrás, képek: MH Ludovika Zászlóalj (Hungarian Defence Forces „Ludovika” Battalion)