Egyháztörténeti kuriózum a ’38-as eucharisztikus kongresszus hangfelvételeinek kiadása
– A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus adta az apropóját annak, hogy a korábbi, 1938-as világesemény archív hangdokumentumai közönség elé kerüljenek. Valóban nem merült fel addig egyszer sem annak a lehetősége, hogy feldolgozzák azt a hatalmas anyagot?
– Részben felmerült, részben nem. A kutatás hátteréhez hozzátartozik egyrészt az Országos Széchényi Könyvtár hanglemez-, illetve hangfelvétel-gyűjteményének a 2000-2010-es években bekövetkezett óriási növekedése. Ekkor olyan magán- és egyéb gyűjtemények kerültek be a könyvtárba – részben vásárlás, részben ajándékozás útján –, amelyekben a ’38-as kongresszus hangfelvételei is megtalálhatók. Valójában hatalmas kultúrkincset jelentenek ezek az archív hanglemezek. Másik oldalról természetesen az eredetileg 2020-ra tervezett eucharisztikus kongresszus inspirálta a kutatást. Mi is akkorra terveztük a kötet kiadását, de ahogy a kongresszus, úgy a megjelenés is csúszott egy évet. Ugyanakkor ezekről a hangfelvételekről már tudott a szakma korábban is. Bár nem volt minden felvétel ismert még a 90-es években, de megjelent kazettán néhány azokból a gramofonlemezekre készült hangfelvételekből, amelyeken a kongresszus hivatalos énekrendjében szereplő népénekek hallhatók.
– Ahogy a kiadvány ismertetésében is olvasható, az 1938-ban megrendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszus nemcsak a 20. század magyar egyházi és kultúrtörténetében, de a magyar hangfelvétel-történetben is kiemelkedő eseménynek bizonyult. Miben jelentett ez lehetőséget?
– Magyarország két világháború közötti történelme szempontjából ez volt a legnagyobb nemzetközi esemény.
A Trianon utáni Magyarország első olyan nemzetközi alkalma, ahová az egész világról érkeztek küldöttek, magas rangú egyházi vezetők és politikusok, hogy részt vegyenek a kongresszuson.
Tehát a kimagasló egyháztörténeti rendezvény mellett ez egy diplomáciai esemény is volt. A hangfelvétel-történet szempontjából pedig azért izgalmas, mert a nagy rangú kongresszust komoly előkészületek előzték meg. Az eseményt előkészítő bizottságon belül például külön hangszóró albizottságot hoztak létre, hogy egyrészt adottak legyenek a helyszíni rádióközvetítések technikai feltételei, másrészt pedig, hogy jól működjön a hangosítás a szabadtéri programokon. Tulajdonképpen ez az esemény volt a magyar hangrögzítés, hangfelvétel, illetve a rádiózás történetében is az első olyan komoly nagy erőpróba, amit meg kellett oldani. 
Jelentősnek mondható abban is, hogy a korszak összes technikai médiuma képviseltette magát ezen az eseményen. A Magyar Filmhíradó több programon is készített felvételeket, s nagyon széles idősávban közvetítette a kongresszus eseményeit a Magyar Rádió. Ezekből rögzített Makai István, a korszak egyik legjelentősebb fonoamatőre saját stúdiójában bő félórányi anyagot; vagy említhetjük a rádióban készült felvételeket is, melyeket később saját hangmúzeumában raktározott el a Magyar Rádió és adta ki gramofonlemezeken.
– Óriási változáson ment keresztül azóta a hangrögzítés-technika. Hogyan zajlott a közel 90 esztendővel ezelőtti technológiával rögzített anyag feldolgozása?
– Az 1938-as kongresszusról készült hangfelvételek az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárának a gyűjteményében találhatók. Ezen a ponton kerülnek képbe a gyűjteményeket kezelő szakemberek. A feldolgozás során különböző eredeti hanghordozókat – gramofon-, lakk- és röntgenlemezeket – kellett „szóra bírni”, s ebben elévülhetetlen érdemei vannak Solymosi Ákosnak, az OSZK munkatársának, aki digitalizálta és restaurálta a felvételeket. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a réginek tűnő, ugyanakkor unikális hangfelvételek – bármennyire is recsegnek vagy adott esetben már meghaladottnak tűnnek – kulturális szempontból sokszor felbecsülhetetlen értéket képviselnek. A tanulmánykötet tartalmi részét az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének munkatársaként B. Kaskötő Mariettával közösen állítottuk össze. Míg Kaskötő Marietta a zenei felvételeket vizsgálta a korabeli magyar egyházzene-történet, egyházzenei előadásmód viszonylatában, én maguknak a felvételeknek a történetét rekonstruáltam. 
Amit az elkészült kiadvány talán a legjobban bemutat, az az, ami megfoghatatlan.
Mint tudjuk, nagyon sok fotó fennmaradt az 1938-as kongresszusról, de ezek nem szólalnak meg. Ellenben azok a hangfelvételek, amelyekről ez a könyv szól, és amelynek mellékletében ezek meghallgathatók: azok igen.
Csak történelmi adat, ha elmondom, hogy XI. Pius pápa rádiószózatot intézett a Budapesten lévő hívekhez. Viszont a fennmaradt hanglemezen ezt meghallgathatom; ahogyan azt is, mit és hogyan énekeltek a Mátyás-templomban, amikor köszöntötték Pacelli bíborost, pápai legátust; vagy hogyan orgonáltak, hogyan énekelték a magyar népi énekeket a korszak jelentős egyházi, templomi, és iskolai kórusai. Természetesen nem minden kerülhetett rá a válogatásra, mégis egy reprezentatív képet ad nekünk a ’38-as Eucharisztikus Világkongresszusról és a harmincas évek magyar kultúrtörténetéről.
– A két nyelvű tanulmánykötetet az Association for Recorded Sound Collections nevű nemzetközi szervezet jelölte díjra, a történeti hangfelvételek kutatása kategóriában. Az eredményhirdetés ugyan majd csak szerptemberben várható – mit jelent mégis ez a jelölés hazai szakma és közművelődés számára?
– A jelölés azért nagyon meghatározó számunkra, mert egy amerikai bázisú nemzetközi társaságról van szó, amely a hangtári és audiovizuális felvételekkel foglalkozó szakmát tömöríti. Bár az ARSC tagsága az egész világra kiterjed, rendezvényeik és egyáltalán a szemléletük fókuszpontja elsősorban Észak-Amerikára összpontosul. Ezért jelentősnek mondható, hogy egyáltalán a látóterükbe került egy közép-európai témájú kiadvány. Ráadásul a magyar hangfelvételekkel kapcsolatos publikációk ritkán érik el a nemzetközi kutatóközösséget és keltenek nemzetközi visszhangot. A jelöléssel most erre van egy lehetőségünk. Az OSZK tanulmánykötetének CD-melléklete reprezentatív válogatást tartalmaz a fennmaradt hangfelvételekből. A hanganyagok pedig nem csak a 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus eseményeiről adnak képet a mai kor számára, hanem tanúskodnak sok ezer, az 1900-as évek elején született ember hitéről.
Az „Eritis mihi testes” – Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötetet tartalmi részén Szabó Ferenc János és B. Kaskötő Marietta (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete) dolgozott; a hangfelvételek anyagát az OSZK munkatársai – Dede Franciska és Illyés Boglárka – közreműködésével Szabó Ferenc János állította össze, a digitalizálást és a restaurálást Solymosi Ákos, az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtárának munkatársa végezte.
A címlapképen: A 34. Eucharisztikus Világkongresszus himnuszának felvételét tartalmazó Radiola ER 2 számú gramofonlemez egyik címkeváltozata. Forrás: OSZK Színháztörténeti és Zeneműtár
