Petícióban kérik Márki-Zayt, hogy tartsa magát az egyház tanításához

Mári-Zay Péter az elmúlt hónapokban már többször kifejezte, hogy támogatja politikusként a homoszexuálisok „házasságát”. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a Mozaik Kör diákjainak kérdésére válaszolva azt mondta – de közösségi oldalán is terjesztette: „katolikusként eleve nem”, de államférfiként támogatja az azonos neműek „házasságát”.  A CitizenGO keresztény konzervatív közösség Márki-Zay Péter kijelentése miatt aláírásgyűjtést indított, kiemelve: katolikus politikus nem támogathatja az azonos neműek közötti törvényes házasságot.

Kérdező egyetemista: „Támogatod-e a melegházasságot?”

Márki-Zay Péter: „Hát én ugye katolikusként eleve nem, de államférfiként igen.”

– ez a párbeszéd hangzott el a Mozaik Kör diákközössége előtt a Lurdy Házban február 2-án. Márki-Zay hozzátette azt is: „Tehát azt mondanám, hogy mi, katolikusok természetesen az egyház szabályait fogjuk betartani mindig is a házasság kapcsán.”


Hirdetés

A CitizenGO szerint a hitelességét veszti az, aki magánemberként ellenez, politikusként viszont támogat egy hitével vagy meggyőződésével ellenkező dolgot. Morus Szent Tamás szavait idézve kiemelték: „Az ember sem a politikában, sem az erkölcsi életben nem tudja magát függetleníteni Istentől.” Hozzátették: a Hittani Kongregáció azonos neműekről szóló, 2003-ban kelt nyilatkozata alapján, azaz a Katolikus Egyház tanítása szerint katolikus politikus nem támogathatja a homoszexuális házasságot. Sőt, különösen köteles szembeszállni ezen kapcsolatok törvényes elismerésével.

„Ha minden hívő köteles szembeszállni a homoszexuális együttélések törvényes elismerésével, akkor a katolikus politikusoknak sajátos felelősségükből következően ez fokozott kötelességük. (…)” – olvasható a Rómában kelt egyházi közleményben.

A katolikus Márki-Zay Péter mégis támogatja politikusként az úgynevezett homoszexuális „házasságot” – írja közleményében a CitizenGO. 

A szervezet petícióban kéri Márki-Zayt és minden katolikus politikust, hogy vegyék komolyan egyházuk tanítását a kérdésben, és ne támogassák az azonos neműek közti úgynevezett „házasság” törvényes elismerését.

A felhíváshoz itt csatlakozhat bárki, aki fontosnak tartja a házasság házasságként való megőrzését Magyarországon.

Címlapképen: Márki-Zay Péter, Arató Gergely, Vajda Zoltán Fotó:Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb