MÁR TÖBB MINT HÁROM ÉVTIZEDE SEGÍT A RÁSZORULÓKNAK A VÁCI EGYHÁZMEGYEI KARITÁSZ
A Váci Egyházmegyei Karitász és a plébániai karitász csoportok életében a pandémia remélhetőleg mielőbbi elmúltával az idei esztendő fő prioritása a közösségszervezés, annál is inkább mert a csoporttagok nagyon számítanak arra, hogy újabb megerősítést, iránymutatásokat kapnak. Ebben az újrakezdésben pedig a találkozókon, képzéseken kívül az első számával 30 évvel ezelőtt jelentkező kis kiadvány, a Baráti Levél újraindítása, újbóli rendszeres megjelentetése is segítséget nyújthat – emelte ki Kovács Gábor igazgató a szervezet megalakulásának tavaly év végén ünnepelt három évtizedes jubileuma kapcsán készült interjúnkban.
– Elöljáróban forgassuk vissza az idő kerekét! Milyen különösen fontos mérföldköveket emelne ki az immár több mint három évtizede íródó történetükből? – kérdeztük a karitász igazgatót.
– Az első legjelentősebb időpont vagy mérföldkő, amihez a Váci Egyházmegyei Karitász tevékenységét lehet kötni, az az 1991-es év. Akkor Marosi Izidor volt a megyéspüspök, és ő felvette a kapcsolatot a bécsi Caritas Socialis szociális tevékenységet folytató katolikus nővérközösséggel. Akkoriban ennek a közösségnek volt egy magyar tagja, Lázár Ilona nővér, aki négy hetet töltött tavasszal Magyarországon, és ezt követően Izidor megyéspüspök meghívta őt, hogy tegye le az alapjait egy szervezett egyházmegyei karitász szolgálatnak. Akkor Ilona nővér egyedüli tagja volt az egyházmegyei karitász szolgálatnak. Kapott egy irodát a püspöki palotában, októberben megkapta a kinevezését, és volt egy adminisztrátor segítsége, de gyakorlatilag teljes anyagi háttér nélkül kezdte el a szolgálatát.
Azt lehet tehát mondani, hogy a püspökségen lévő irodán kívül anyagi támogatás az osztrák, Sankt Pölten-i karitásztól jött, amiből bért lehetett fizetni, ám Ilona nővér ezt is a Karitász működésébe tette be, például a szintén adomány Volkswagen gépkocsi tankolásába, vagy a későbbi munkatársa bérébe. Nagyon elkötelezetten kezdte el a szolgálatot, rengeteg munkát végzett és bejárta az egész egyházmegyét. Nagyon sok plébániai közösséggel felvette a kapcsolatot, így az ő működése alatt negyven plébániai karitász csoport alakult meg. Volt olyan napja, jelesül 1991-ben, a régi nagy egyházmegye idejében, hogy elindult a Kiskunságba egy hálózsákkal a gépkocsijában, és az egyes plébániai csoportok olyan lelkesedéssel fogadták, hogy végül mindenütt vendégül látták, és egy nap alatt több csoport létrehozásánál is bábáskodott, szinte kézről kézre adták. 1992 januárjában lapot is indított, ez volt a Baráti Levél, ami aztán negyedévente jelent meg a későbbiekben. Kialakított különböző eljárásokat, vezette a szegények segítéséhez kapcsolódó dokumentációt, viszont a működés hátterét, a hangsúlyt mindig a személyes kapcsolatra helyezte.
Nagyon nagy tapasztalattal rendelkezett, szociális tanulmányokat folytatott Ausztriában és Svájcban, Németországban is szerzett ismereteket, illetve a Magyarországon alakuló karitász csoportokkal, más egyházmegyei szervezetekkel is felvette a kapcsolatot. Megnézte, hogy milyen jó gyakorlatok vannak, és ezt adaptálta az egyházmegyébe, hatalmas lelkesedéssel. A rövid, egy éves működése annyira meghatározó volt, hogy még mindig vannak olyan önkéntesek, akik még emlékeznek arra, hogy vele kezdtek el dolgozni, itt Vácon is. Hadd említsem meg Kucsák Gábort például, aki rengeteg dologban segített Ilona nővérnek önkéntesként abban az időben. Ilona nővér nagyon jól fel tudta rázni az embereket és lelkesíteni tudta őket. Sajnos csak egy évet volt itt az egyházmegyében, de az országban másutt, például a Szeged-Csanádi Egyházmegyében és a Székesfehérvári Egyházmegyében is több évet eltöltött. Később Kárpátalján dolgozott, és ő maga is személyesen tartotta a kapcsolatot a rászoruló családokkal, meg az idős, magányos emberekkel, miközben szervezte, irányította a karitász életét. Tehát az első jelentős mérföldkő maga az indulás, ami egy jelentős személyiséghez kapcsolódik.
Aztán a következő jelentős időszak Hollik Istvánhoz kötődik, aki gyakorlatilag hét évig volt az egyházmegyei karitász igazgatója. Ő például ifjúsági csoportot szervezett itt Vácon, konkrétan a Hétkápolna közösségéből kiindulva, ott volt ennek az ifjúsági csoportnak a székhelye, ők igen lelkesen egyszerre több mindent is végeztek teljesen önkéntesen, például bejártak a börtönbe, ahol rabokkal foglalkoztak, segítettek azoknak az embereknek, akik aztán a börtönéveik után rendezett életet szerettek volna folytatni, családokat látogattak, hajléktalanokon segítettek. A ’90-es évek elején a szociális intézményrendszer még alakulóban volt, és nagyon sok mindent ezeknek az önkéntes, odaadó, elkötelezett embereknek a tevékenységével lehetett megoldani, amire az ellátórendszer még nem volt felkészülve. A második karitász igazgató nevéhez is számtalan új csoport megalakulása kötődik. Úgyhogy igazából azt lehet mondhatni, hogy a kezdeti időszak, az első évtized a karitász szervezés hőskora volt.
Ezután egy másik igazán meghatározó személyiséghez kötődik az egyházmegyei karitász, Kármán János atyához, aki akkor diakónusként tevékenykedett, nagyjából tizenhárom évig vezette a szervezetet, és akkor szintén belendült a közösségszervezés. Ő nagyon erős lelki támogatást biztosított a plébániai közösségeknek, sok olyan önkéntes plébániai csoportja van az egyházmegyének, akik vele együtt kezdtek el dolgozni. Szépen növekedett az egyházmegye karitász csoportjainak száma a plébániákon. Jelenleg 113 ilyen közösség szolgál a több mint 200 plébániára vetítve, tehát a plébániák több mint felében működik karitász csoport.
– Ugyanakkor különösen nagy kihívást jelentő eseményeket, havária helyzeteket is érdemes kiemelni, ahol az egyházmegyei karitász és helyi csoportjai is hathatós segítséget nyújtottak.
– Valóban kiemelhetünk néhány olyan kritikus helyzetet, eseményt, amire azért tényleg sokan emlékezhetnek. Ilyen volt a 2013-as nagy dunai árvíz, akkor az Egyházmegyei Központ vállalta például az ott dolgozó katonáknak, katasztrófavédőknek, önkénteseknek az étkeztetését, teával, étellel látták el a védekezésben tevékenykedőket. Sok felajánlás érkezett ehhez mindenfelől, ugyanakkor maga a karitász is delegált csapatot a gátra.
A másik jelentős esemény, amire szintén mindenki emlékezhet, az a 2010-es vörösiszap katasztrófa, amikor a váci férfiakból álló önkéntes társaság és a karitász közösen egy nagy csapatot küldött oda, 25-30 főt, és fizikai kárelhárító munkát végeztek ott.
Aztán amikor 2015-ben kirobbant a migrációs válság, akkor a Katolikus Karitász országos központjával közösen innen is ment egy kis csapat a határhoz arra a néhány napra, amikor különösen sok segítőre volt szükség, de a tiszai árvíz idején is mentek innen segítők.
Tehát azt lehet mondani, hogy voltak ezek a sajnálatos események, katasztrófa helyzetek, amikor a nagy összefogásból az egyházmegyei karitász is bőven kivette a részét. Az egyházmegyében élő emberek elkötelezettsége nyilvánult meg, és mutatkozik meg azóta is ezekben a rendkívüli helyzetekben.
– Hogyan fonódik össze rendszer-, hálózat szinten az egyes csoportok és az egyházmegyei karitász központ tevékenysége?
– A helyi közösségek szervezésében, támogatásában is nagy szerepe van az egyházmegyei központnak, noha a 113 csoportban több mint kilencszáz önkéntes vállal feladatot. Minden plébániai csoport tagjai a plébániai területen szabadidejüket feláldozva gyűjtésekkel, kapcsolataikra támaszkodva látják el áldozatos munkájukat, de az egyházmegyei központnak azért megvan a saját szerepe mindebben, éspedig a háttértámogatás biztosításával, az egyes csoportok képzéseivel, csoporttalálkozók szervezésével, a hálózat fenntartásával, együttműködések révén, valamint a logisztikai tevékenységgel nagyobb adományok eljuttatásában, vagy abban, ha például valamelyik közösségben valamilyen felajánlás van, akkor azt a szegényebb településekre mi mozgatjuk át. Afféle hálózat működtető és logisztikai központon túl többet is szeretnénk nyújtani számukra, így a lelki támogatást is igyekszünk erősíteni.
A központ folyamatos tevékenysége továbbá, ami azonos a csoportok önálló tevékenységével, az egyrészt az adományoknak a megfelelő fogadása a Hattyú utcai központban, tárolásuk, szortírozásuk, illetve a megfelelő helyekre való eljuttatásuk.
És itt hadd ragadjam meg az alkalmat annak a tájékoztatásnak a fontosságára, hogy mindent azért nem tudunk elfogadni, nagyon meg kell gondolniuk a jólelkű adományozóknak is, hogy milyen időszakban mit hoznak be. Sok jó szándékú ember próbál segíteni most télvíz idején is nyári ruha adománnyal, amit jelenleg nem tudunk fogadni. Tehát ennek is megvan a szezonja. Ilyenkor türelmet kérünk, hogy aki tudja, tárolja az adománynak szánt holmit, ameddig tudja, aztán eljön majd az ideje az újbóli gyűjtésnek is.
Továbbá nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy olyasmit jó adni, amit az ember szívesen látna még a saját otthonában, vagy gyermekén. A ruhaadományok fogadása és eljuttatása már csak a legkisebb tevékenységünk az adományok kezelése terén, vannak nagyobb támogatóink, akik nagy mennyiségű élelmiszerrel, például zöldségfélékkel látnak el minket, vagy épp almával, és ezeket természetesen még friss állapotban, fagymentesen szeretnénk eljuttatni az egyházmegye különböző területeire. Tehát ha most kapunk tizenegy raklap burgonyát, azt minél hamarabb el kell juttatni a rászorulókhoz.
– Kérem, emelje ki a legfontosabb saját, vagy országos programokat, amelyek révén személyre szabott segítséget tudnak nyújtani a rászorulóknak!
– Hadd említsem elsőként a „Zöldellő kertek” programot, amelynek keretében vetőburgonyát, palántákat gyűjtünk, illetve szerzünk be jutányos áron, valamint kerti zöldség magokat, majd ezeket eljuttatjuk olyan családoknak, háztartásokhoz, akik vállalják, hogy a kertjüket megművelik és így egészséges konyhakerti zöldségeket tudnak mondjuk hónapokon keresztül biztosítani a családnak. Ehhez meg kell találni azokat a családokat, akiknek érdemes ilyen adományt juttatni, biztosítani kell a tudást, hogy a növényeket megfelelően gondozni tudják, ezt a plébániai csoportjainkkal közösen menedzseljük. Több millió forint értékű vetőburgonyáról, palántáról és magról beszélünk éves szinten. Ebben a programban az öngondoskodáson van a hangsúly, tehát az az alap, hogy ne csak gyorsan segítsünk egy krízishelyzetben, hanem az öngondoskodáshoz egy tartós segítséget nyújtsunk.
Hasonló országos kezdeményezés, amit mi is megvalósítunk, az a „Szép otthonok” program, ahol abban segítünk az egyes családoknak, hogy ha például valaki belevágna lakókörnyezete rendbetételébe, lakása kifestésébe akkor ehhez biztosítunk anyagot, tehát a támogatott a munkáját adja, meg az idejét, mi pedig álljuk a költségeket. Például ahol egy kisgyerek születik, és rendbe szeretnék tenni a lakást a fogadására, ott azért nagyon nagy segítség lehet a karitász támogatása. Vagy, ha mondjuk valahol ki akarják pakolni az udvart, mert már tele van felesleges lommal, akkor egy konténer bérléssel a hulladékszállítást oldhatják meg.
Aztán egy újabb nagyobb program, amit szintén országos szinten, több egyházmegyében folytatunk, az a „Lak6” program. Ebből építőanyagot tudunk biztosítani. Egy kisebb építőanyag adomány nagy segítség, most épp van egy ilyen támogatott családunk, akiknek anyagra még nem kellett költeni, mert tudtunk zsákos építőanyagot is biztosítani, vakolóanyagot, maltert, zsákos betont. Folyamatosan követjük egy balesetben leégett ház újjáépítését, és azzal járulunk hozzá, amire éppen szükség van. Ebbe a programba egy-egy esetben lehet csak támogatott családokat bevonni, mivel szűkösek a forrásaink és nagy odafigyelést igényel. Ezek mögött tehát van egy támogatás kontroll is, illetve adott esetben az adminisztrációban is segítünk. Nagyon alaposan kell vizsgálni az érintett emberek rászorultságát is, hogy a legjobb helyekre juttassunk el támogatást abból a kis keretből, amiből gazdálkodunk.
Nagyon sok esetben azzal segítünk a legtöbbet, ha például egy közüzemi díj tartozás rendezésében az ügyintézés adminisztratív részét közösen áttekintjük, és lépésről lépésre közösen egyeztetünk a közmű-szolgáltatóval, például részletfizetés kezdeményezésében, nehogy nagyobb adósság halmozódjon fel, amiben már nem tudunk segíteni. Aztán mindig vannak olyan jószándékú emberek, akik adnak valamit, mondjuk mosógépet, tűzhelyet, és nagyon sok család van, akiknek például egy kályha is nagy segítség lehet.
– Hozzávetőlegesen hány rászoruló családdal, egyedül élő emberrel van kapcsolata évente a Váci Egyházmegyei Karitásznak és a helyi csoportoknak?
– Egy nagyon nagy támogatotti kör képe rajzolódik ki, amiből azt látjuk, hogy ha adott helyzetekben megfelelően lépünk és jó döntéseket hozunk, akkor nagyon sok embernek tudunk kis forrásból, de nagy szeretettel segítséget nyújtani.
De a kérdést nem megkerülve azt mondhatom, hogy évente több mint húszezer családnak vagy egyedül élő embernek segít valamilyen módon az egyházmegyei karitász, ez azt jelenti, hogy a plébániai karitász csoportokkal ennyi rászorulóval vagyunk kapcsolatban, és valamilyen formában támogatjuk őket, ami lehet tartós élelmiszercsomag, amikor megszorulnak, vagy akár tanévkezdéskor iskolakezdési támogatás, vagy akár egy kiságy egy újszülött érkezésekor.
Nagyon sok közvetlen igény jön be hozzánk is, azon túl, hogy a legtöbb egyéni segítséget a plébánia önkéntesek nyújtják, ahonnan szintén sokszor jönnek igények, amikor összetettebb, közösen megoldandó problémával szembesülnek. Egyébként nagyon fontos, hogy sok mindenben nem az egyházmegyei központ segít, hanem helyben igyekeznek megoldást keresni. Szeretnek helyben támogatókat, erőforrásokat találni, összefogásokat hoznak össze, adott esetben keresnek szakember segítséget valamilyen feladat megoldásához.
Ki kell emelni, a karitász elsősorban az odafigyeléssel, a megértő, és az emberrel magával foglalkozó személyes kapcsolattal segít, nem az anyagi támogatásokkal. Legtöbbször a magára hagyott, reménytelenséget érző ember felkarolása, emberi méltóságuk megfelelő megszólítása adja a legtöbbet a bajba jutott embereknek. Leginkább az emberi kapcsolatok hiánya, a magára hagyatottságból fakadó elkeseredettség teszi elviselhetetlenné a szegénységet. Ilyenkor nem csak hivatalos segélyezésre van szükség, amit az állami és önkormányzati szervek nálunk sokkal professzionálisabban intéznek, hanem személyes támaszra és szeretetre, amiből nem lehet eleget nyújtani.
Ribáry Zoltán
