A Hungary Helps Nigériában: „Isten szemében testvérek vagyunk”

Január eleje óta tart az Afréka Alapítvány legújabb missziója a nigériai Onitshában; annak keretében két hete érkezett meg Fodor Réka mellé Csókay András és csapata, hogy idegsebészeti műtéteket végezzenek. Kedden a Hungary Helps Program képviseletében Kovács-Pifka Péter, a program vezérigazgatója és Zelei Péter programfelelős is ellátogatott Onitshába, hogy ünnepélyesen átadják az adományt a nővérképző bővítésére – számol be a Magyar Kurír.

Mint a katolikus hírportál írja, a missziósokat, valamint Kovács-Pifka Pétert és Zelei Pétert fogadta Valerian Okeke onitshai érsek. Megtekintették a bazilikát, a nemrég átadott zeneiskolát, majd az érsekégen vacsora keretében köszöntötték a magyar vendégeket. Okeke érsek nagy szeretettel köszöntötte őket egyházmegyéjében, ahol Nigériában a legnagyobb arányban élnek katolikusok. Megköszönte, hogy „Isten Szentlelkének hívására” elment a misszió Onitshába, hogy orvosi és humanitárius segítséget nyújtson az ott élőknek.

A nővérképző új épületét szolgáló támogatást a szerda délutáni ünnepségen adták át. Ahogy a Magyar Kurír megjegyzi: a S. Borromeo Kórház területén jelenleg 300 fős, hároméves nővérképző működik, amely képesítést nyújt ugyan, de nem nemzetközileg akkreditált képzés: ennek eléréséhez négyéves programra van szükség, amely az új épülettel megvalósulhat.

Várhatóan két év alatt készül el az intézmény új részlege, amely helyet ad a negyedik évfolyamnak és újabb tantermeknek. Az iskola bentlakásos, minden diáknak szállást és ellátást biztosít, hiszen sokan távolabbról jönnek ide tanulni, és a családok házaiban a legtöbbször nincs áram és víz sem. Ahogy Basil Basil Ekwunife atya, az érsekség alkancellárja és egészségügyi igazgatója elmondta: hatemeletes intézmény épül, egész Nigéria egyik legnagyobb nővérképzője lesz.


Hirdetés
Kép forrása: Magyar Kurír

„Fodor Rékának köszönhető, hogy a Hungary Helps ezt a projektet támogatja. A program több szempont alapján nyújt támogatást: legfőbb cél a szolidaritás, hogy a lehető legtöbb ember támogatása megvalósuljon általa és a projekt lehetőleg hosszú távon saját magát fenn tudja tartani. (…) Itt teljes mértékben találkoznak a Hungary Helps Program által kitűzött általános célok azzal, amire a helyi közösségnek szüksége van. A támogatást olyan helyre szeretjük vinni, ahol mi magunk meg tudunk bizonyosodni arról, hogy a magyar adófizetők pénze a lehető legjobb helyre kerül. Nagy előny, ha megbízható magyar emberek dolgoznak a helyszínen, akikben mi is meg tudunk bízni: ebben a projektben Fodor Réka és Csókay András megbízhatósága és múltja miatt ebben százszázalékosan biztosan tudunk lenni” – mondta el a helyszínen Kovács-Pifka Péter vezérigazgató.

Hozzátette: „A személyes találkozás lehetőséget adott arra, hogy magam is lássam, mennyire jó helyen van a támogatás. Megerősítés mindkét fél számára, hogy nem csak támogatást adtunk, hanem hosszú távú együttműködést kezdtünk ezzel. Azzal, hogy diplomáciai szinten képviseljük a programot, még jobban érzik a törődésünket, hogy Magyarország számára kiemelten fontos ez a térség.”

„Magyarország kicsi, lakossága a fele Lagos lakosságának, de ezeréves múltja van. Szükségünk van barátokra, és örülünk, hogy a nigériaiakat barátainknak nevezhetjük. Isten szemében pedig testvérek vagyunk”

– fogalmazott Kovács-Pifka Péter. 

A nővérképző hallgatóinak jelenlétében tartott köszöntő beszédében Basil atya név szerint üdvözölt és méltatott minden magyar vendéget, és kérte, adják át köszönetét Azbej Tristannak, a magyar Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárának is.

A teljes cikk itt olvasható.

Címlapkép: Magyar Kurír

'Fel a tetejéhez' gomb