Ungváry Zsolt: Furkósbotként használt celebpap

Már megint egy Hodász András-interjú, ezúttal az index.hu-n. Amennyire örömteli lehetne, hogy a balliberális sajtó ilyen érdeklődést mutat az egyház dolgai iránt, annyira lesújtó az is, hogy mindig Hodászt találják meg, akinél sokkal karizmatikusabb, okosabb, gazdagabb életúttal rendelkező, bölcsebb, a krisztusi tanítást hitelesebben képviselő papokról viszont egyáltalán nem vesznek tudomást.

Sajnos Hodász maga sem érti, mire használják fel, hiúságát legyezi a médiaérdeklődés. Bizonyára azzal magyarázza szerepléseit, hogy így tudja hatékonyan eljuttatni a keresztény üzenetet minél több emberhez, valójában furkósbotként szolgál az ateisták kezében.

Véleményét nem ártana ugyanott árnyalni és helyre tenni, ahol elhangzott, de természetesen a baloldal nem kíván vitát indítani kereszténységről, transzcendenciáról, értékekről és példákról; ők csak a megosztásra és a dezinformációra játszanak. Magunknak azonban véssünk föl néhány apróságot az atya gondolatai kapcsán:

Abban teljesen igaza van, hogy az ifjúságnak – mint minden korban – rengeteg nehézséggel, problémával kell szembenéznie; a párválasztás, az elköteleződés, a boldogság megtalálása számtalan kihívás elé állítja őket, és a többségnek valóban (egyelőre, szerencsére) nem a homoszexuálisok, a genderideológia jelenti a legfőbb gondot. De a népszavazás nem is pusztán erről szól, hanem súlyos politikai következményekről. A gyermekvédelmi törvény megvédése a szuverenitásunk (személyes, családi, nemzeti szuverenitásunk) megóvását jelenti. Azzal az erőszakos nyomulással szembeni kiállást, amely a hagyományos értékek rombolásán keresztül egész világunkat aláássa, és amelyik gyökeresen szembefordul a kereszténységgel. Ezt látjuk nyugaton, tapasztaljuk idehaza is.

A népszavazás annak az alapvető üzenetnek a lefordítása a politika nyelvére, ami András atyától sem állhat távol, és így hangzik: „Ellene mondunk a Sátánnak!”

Hodász atya idézi a homoszexuálisokkal kapcsolatban a katekizmust, miszerint szeretettel kell feléjük fordulni, de azt már elfelejti hozzátenni, hogy azért ez bűn, és az egyház a tisztaságot ajánlja nekik. Szó sincs támogató elfogadásról, csak a bűnöshöz forduló szeretetről. Jézus még azoknak is megbocsátott, akik megkínozták. De nem mondta, hogy klassz, és szeretlek titeket azért, amit tesztek, hanem azt: annak ellenére szeretlek titeket, amit tesztek.

Igaz, hogy a magyar társadalomban a hitét az egyház tanítása szerint gyakorló keresztények valóban kisebbségben vannak (akár el is fogadhatjuk a 8-9%-ot), de ez még így is a legnagyobb közösségi erő; minden kényszer, jutalom – sőt olykor, valljuk be, némely papok antimissziója ellenére – is százezrek töltik meg hétről hétre a templomokat. Ha egy kormányellenes tüntetésen van tízezer ember, az címlapsztori mindenütt; Budapesttől Brüsszelig arról cikkeznek, mennyire elegük van a magyaroknak Orbánból. És bármennyire fantasztikus félévente-évente a Békemenet 2-300 ezer embere – élő cáfolataként, hogy mégsincs mindenkinek elege Orbánból –,

azért a minden vasárnap a misékre ellátogató 6-800 ezer ember bármilyen más programot fölényesen túlszárnyal.

Ráadásul azok is erősen kötődnek a kereszténységhez, akik nem számítanak hívőknek: a vasárnapi pihenőnap, a karácsony és a húsvét megünneplése, a keresztek a köztereken, a sírokon mind közös élményünk. A szüleim nem jártak templomba, nem neveltek minket vallásosnak, de meg lettünk keresztelve és a Jézuska hozta az ajándékot. A sóhajok (Ó, Istenem, az Isten áldjon meg, Jézusmária) még Gyurcsányból is rendre így fakad ki; a káromkodásban is azért fordul elő, azért érezzük durvának, sértőnek, mert fontos. Az általános szóhasználat szerint nálunk „keresztneve” van a hitetlennek, a zsidónak vagy a muszlimnak is.

Jó lenne, ha mégsem egy pap vonná le azt az – egyébként teljesen fals – következtetést, hogy nem vagyunk keresztény ország.

Erkölcsünk is keresztény. Nem baloldali az emberi méltóság (minden ember egyaránt Isten teremtménye); a ne lopj!, ne ölj! a nem hívőknek is egyértelmű. A világi iskola is alapvetően ezt hirdeti. Nem nihilista, nem muszlim, nem buddhista elveket.

András atya pszichológushoz is jár, büszke rá és fontosnak tartja. Nagy baj. Gyónni kéne járnia, más papoktól tanácsot kérni. A pszichológusokra azért és azóta van szükség, amióta az embereknek nincs lelkivezetőjük, nem gyónnak, nem a paptól kérnek tanácsot. Amikor a falu papja töltötte be a pszichológus tisztét, sokkal kevesebb depressziós volt. (Arról nem is szólva, hányszor találkoztam tanárként azzal, hogy a problémás – anorexiás, karját vagdosós, nehezen kezelhető, személyiségzavaros – diák pszichológia szakra ment.)

Szükségtelenül rúg egyet a magyar őstörténet és a kereszténység számtalan kapcsolódási pontját kutató és meggyőzően bizonyítókba is. Miért lenne indokolatlan az emberiség múltjának feneketlen kútjában olyan összefüggéseket látni, amelyek akár megelőzik a zsidó nép felbukkanását, s amelyek elválaszthatatlanok a krisztusi tanítástól? A szkíták vérszerződése, amelyet a Kr.e. V. században Hérodotosz leír, pontosan azon az elven alapul, mint Jézusé az utolsó vacsorán vagy a honfoglalás előtti magyaroké. A vérrel és borral telt közös kupa körbeadása a legszentebb szövetség megpecsételésére. Miért pogányság a nyelvünkben olyan gyökök és szavak felismerése, amelyekből felfejthető a világ teremtésének és működésének a keresztény szemlélettel teljesen kompatibilis magyarázata? (magyar-ázata…)

András atya állítólag megfogja a fiatalokat. Ezzel azonban távolról sincs egyedül. A Szent Imre Templom közösségében (ahonnan egyébként ő is indult), az elmúlt évtizedekben fiatalok százai (ezrei) indultak el vagy maradtak meg a krisztusi úton, hála néhány lelkes hitoktatónak. És bizonyára tucatjával vannak az országban ilyen közösségek celeb pap imázsvideói nélkül is.

Az mindenesetre roppant hízelgő, hogy a másik oldal rájött arra: balosokkal, libsikkel, ateistákkal, LMBT-influenszerekkel nem fog választást nyerni.

Ezért felépítettek egy alternatív keresztény oldalt: vallásos, „jobbos”, nagycsaládos MZP-vel, vagány média-pappal, PR-teológussal.

Csakhogy már van egy keresztény politikai oldal. Kár lenne a másolatot választani az eredeti helyett.