Fűrész Tünde: A család olyan érték, amely minden körülmény között védelmet élvez

Szerdától kapják kézhez a családi adó-visszatérítést azok, akik postán keresztül kérték, február közepéig pedig a bankszámlákra is megérkezik a támogatás. Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke a Vasarnap.hu-nak elmondta, miért kiemelkedősen fontos ez most a gyermeket nevelő családoknak.

Kiknek jelenti most a legnagyobb segítséget a személyijövedelemadó-visszatérítés?

– Az elhúzódó pandémia fokozottan komoly terhet ró a gyermeket nevelő családokra. Ők azok, akiknek az élet legtöbb területén helyt kell állniuk: dolgoznak, gyermeket nevelnek, gondoskodnak az idősekről. Ennek a teljesítménynek az elismeréseként a családi adó-visszatérítéssel a kormány jelentős anyagi segítséget biztosít a családoknak, amit a magyar gazdaság kiemelkedő eredményei tesznek lehetővé. Ez közös sikerünk, amiért közösen küzdöttünk meg, ezért is fontos, hogy egyfajta bónuszként most részesüljenek ebből a sikerből a családok. Az intézkedés sok százezer, akár millió feletti egyszeri, nagyobb bevételt jelent egy-egy családnak. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy olyasmibe is beruházzanak, amit eddig elhalasztottak.

Ez a visszakapott összeg hozzájárul ahhoz, hogy a gyermeket nevelő magyar családok életszínvonala tovább emelkedjen és a pandémia hatásait ellensúlyozza.


Hirdetés

Ez az intézkedés újabb bizonyítéka annak, hogy a kormány egyik legfontosabb törekvése, hogy aki gyermeket nevel, az anyagilag is jobban járjon és előnyökben részesüljön ahhoz képest, mintha nem vállalt volna gyermeket. Az adó-visszatérítés összesen mintegy 1,9 millió szülőt érint, összesen 600 milliárd forintot kapnak vissza a magyar családok. Az adó-visszatérítés minden gyermeket nevelő családra vonatkozik, ahol a szülőnek van bejelentett munkahelye. Amennyiben mindketten dolgoznak, mindketten visszakapják a ténylegesen befizetett adójukat, amely fejenként akár a 809 ezer forintot is elérheti. Így családonként akár az 1,6 millió forintot is elérheti a visszatérítés mértéke. A postai kézbesítés már február 2-án megkezdődött, a banki átutalások pedig a hónap közepéig érkeznek meg.

Miben járul hozzá ez az egyszeri támogatás a gyermeket nevelő családoknak?

– A családtámogatási intézkedések a minimálbér-emeléssel, a rezsicsökkentéssel, az élelmiszer- és a benzinárstoppal kiegészülve a magyar családok védelmét szolgálják.

Európában egyedülálló intézkedéscsomagról van szó, amely jelentősen megkönnyíti a családok mindennapjait, és célja az, hogy a gyermeket vállalók anyagi előnyhöz jussanak és biztos megélhetésük legyen.

Nem úgy, mint a 2010 előtt, amikor a családalapítást és a gyermekvállalást szegénységi, segélyezési kérdésként kezelték a baloldali kormányok. 2021-ben a magyar gazdaság az egyik leggyorsabb újraindulást érte el Európában, amely a magyar családok munkáját Kopp Mária Intézet januári kutatásából kiderült, politikai hovatartozástól függetlenül magas társadalmi támogatottságot élveznek a kormány mindennapi életet megkönnyítő intézkedései. A családi adó-visszatérítést támogatták legnagyobb mértékben a válaszadók, tízből kilenc ember jó intézkedésnek tartja és egyetért vele.

Van-e jelentősége annak, hogy a kormány éppen a házasság hete idejére időzítette az adó-visszatérítés kézbesítését?

– Ahogy a családi adó-visszatérítés, úgy a házasság is általában nagyobb stabilitást és nagyobb biztonságot jelent a gyermeknevelés során. Az intézkedés életbelépésénél ugyan az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a magyar családok minél hamarabb hozzájussanak a támogatásokhoz, amelyeket a gazdasági fellendülés tett lehetővé. Ma Magyarországon a házasságkötések reneszánszát éljük. A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint tavaly tovább nőtt a házasságkötések száma, 2021-ben 72 ezren, 7,3 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint 2020-ban. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest megduplázódott az esküvők száma.

Utoljára 1986-ban kötöttek ilyen sokan házasságot hazánkban.

Míg 2010 előtt a megszülető gyermekek kevesebb, mint fele született házasságban, 2020-ban már 70 százalékuk, és valószínűsíthető, hogy azóta még tovább nőtt ez az arány, becsléseink szerint 2021-ben már tíz megszülető kisbabából nyolcnak a szülei házasok. Ezekhez a pozitív magyar folyamatokhoz képest a fejlett világban, különösen a pandémia időszakában ezzel merőben ellentétes mozgások tapasztalhatók: kevesebb házasság, több válás, egyre kevesebb házasságban születő gyermek. Ez is mutatja, hogy a világ más tájaihoz képest Magyarországon nem hagyták magukra a családokat, még a legnehezebb helyzetben is számíthatnak a támogatásra. Nálunk a házasság, a család olyan érték, amelyek minden körülmények között védelmet élveznek.

'Fel a tetejéhez' gomb