Osztie Zoltán atya Karácsony kijelentéséről: Ez az idegenszívűség megegyezik Márki-Zay Péter értékrendjével

A főpolgármester szenteltvíztartóval kapcsolatos megnyilatkozása abszolút minősíti őt magát és az egész baloldalt, hiszen „a szív bőségéből szól a száj” – mondta a Vasárnap megkeresésére telefonon Osztie Zoltán atya. Hozzátette: a megnyilatkozást két fontos dolog is jellemzi. Az egyik, hogy Karácsony Gergely számára a valóság irreleváns, hiszen az amit a rádiós beszélgetésben elsorol, „teljesen tudatlan és a valóságot semmibe vevő érvelés” – például a platánokat illetően, amiknek Karácsony szerint a Magyar Zene Háza miatt megszűnik a vízellátása.

A másik – folytatta a plébános –, hogy aki tudja, milyen állapotban volt korábban volt a Liget beruházásban érintett területe, az tudja azt is, milyen csoda az, ami végül megvalósult. Osztie Zoltán szerint azonban ez Karácsony Gergelyt szemmel láthatóan nem érdekli.

Inkább büszkeséggel kellene, hogy eltöltsön bennünket a több nemzetközi díjjal is elismert épület – tette hozzá –, ám, mint felidézte, a főpolgármester a beruházást ehelyett meg akarta akadályozni. A főpolgármester konkrét, keresztényeket sértő szavaival kapcsolatban kiemelte:

ez a stílus, „ez az idegenszívűség azonos Márki-Zay Péter értékrendjével”.


Hirdetés

Mint tudjuk – folytatta Osztie Zoltán – a baloldal miniszterelnök-jelöltje kampánya elején azt állította, hogy keresztény. „Kérdezném honfitársaimat, milyen keresztény az, aki kétszer, tudatosan is kimondja: ő az ördöggel is szövetkezik, csak hogy legyőzze a kormányt?”. Rávilágított: a különbség Márki-Zay és a keresztények között az, „hogy mi, az Újszövetség népe Jézussal és rajta keresztül az Istennel kötünk szövetséget, míg ő az ördöggel”.

De ugyanez az „értékrend”, ugyanez „az ember alatti emberség jellemzi az egész baloldalt” – szögezte le.

Karácsony Gergely kijelentéséhez visszatérve, Osztie Zoltán azt mondta: a Magyar Zene Házával kapcsolatban megfogalmazott hasonlat – melyben szenteltvíztartóba „pisilést” említett – méltatlan egy városvezetőhöz. 

Kijelentése miatt úgy Karácsony Gergelynek, mint az őt támogató balliberális oldalnak bocsánatot kellene kérnie

– szólított fel a plébános, hozzátéve: „csakhogy mi, keresztények nem szerepelünk az ő térképükön. Hiszen számukra semmi nem számít, ami szent, így a keresztény társadalom sem.”

„Mi a szentből élünk és az ember lényegéhez hozzátartozik a természetfeletti tájékozódás – de Karácsony Gergelynél sajnos nem” – zárta szavait Osztie Zoltán plébános.

Mint ismeretes, Karácsony Gergelyt kijelentése miatt bocsánatkérésre szólította fel kedden Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára is. Ő úgy fogalmazott: józan ésszel fel nem fogható, hogy a főpolgármester „miért pont egyházi szimbólumokkal köti össze vulgáris gondolatait”, és miért mondja azt ráadásul, hogy egy ilyen cselekedet „végülis belefér”.

Címlakép: Osztie Zoltán plébános. Fotó:MTI/Mónus Márton

'Fel a tetejéhez' gomb