Ugyanazt az eget nézzük, mint a napkeleti bölcsek
Vasárnap véget ért a 2022-es évi ökumenikus imahét. Egy olyan programsorozat, amely minden évben azt hirdeti: mi, keresztények akkor vagyunk erősek, ha együtt járulunk Krisztus elé, úgy, ahogyan azt több, mint kétezer évvel ezelőtt a napkeleti bölcsek tették. A közös imádság és a különbözőségek helyett az egység keresése olyan lángoszloppá formálhat minket, amelyre az egész világ felfigyel. Nem kell hangosnak lenni, nem kell az ajtón dörömbölni ahhoz, hogy egy halk ima szívtől szívig érjen. Elég, ha együtt szólalunk meg.
Ám ahogyan minden nagy dolog, ez is kicsiben kezdődik. Például egy általános iskola aulájában, ahol a gyertyák pislákoló fényében a járvány ellenére is szép számmal gyűlűnk össze. Különböző felekezetű gyermekek – szüleikkel – a közös ünneplére. Mert az imahét erről is szól. A közösségről, melynek tagjai szeretettel elfogadják egymást.
Még el sem kezdődött az imaest, már az megható, ahogyan elhangzik minden részt vevő felekezet köszöntése. A gyerekek együtt gyakorolták az énekeket Krisztust kereső testvéreikkel, hogy aztán ünneplőbe öltöztetve a szívüket megmutassák egymásnak, s nekünk, szülőknek, milyen érzés együtt énekelni és elcsendesedni Isten jelenlétében. Mert aki énekel, az kétszeresen is imádkozik. Aki pedig tud figyelemmel hallgatni, az meghallhatja azt, amit Isten szelíden a fülébe súg.
A taizéi imaest énekei felcsendülnek, és mi már tudjuk: nem kell félnünk, mert Isten, a Szeretet velünk van. Mert Ő összegyűjt, és nem szétszór, és ha közel lépünk hozzá, csendesen, szelíden megsimogat. Mert jólesik megpihenni a jelenlétében, és jólesik a másikra mosolyogni, aki ugyanezt éli át. Aki pedig a közösséget keresi a testvéreivel, az bizonyosan megtalálja azt.
Milyen nagy dolog az, hogy a gyermekeink mindezt megtapasztalhatják! Hogy egy olyan világban nőhetnek fel, ahol a széthúzás helyett az egység keresése válik értékké. És ha ennek a közös fénynek a keresését egy iskola falain belül is megtapasztalhatják, ahol az ember építi és formázza önmagát, leendő felnőttkori énjét, akkor talán a jövőtől sem kell félnünk, bármit is tartogat a számunkra.
