Weisz Péter MZP megnyilatkozásáról: Antiszemitizmussal nem lehet csatát nyerni

Márki-Zay Péter vasárnapi Facebook-videójában hosszasan értekezett arról, miként próbálja a jobboldali média őt hamisan antiszemitának beállítani, majd hozzátette: „a Fideszben éppenséggel vannak zsidók, de elég kevés.”

Az antiszemitizmustól „elhatárolódó” ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt is kifejtette, hogy a Jobbikkal egy közös gyűlöletkampány-mentes együttműködést szeretne kialakítani. Márpedig – tudjuk – a párt pedig híresé vált már Gyöngyösi Márton zsidó-listázásáról vagy éppen a jelenlegi elnök, Jakab Péter roma-gyűlöletéről.

Bár Márki-Zay Péter szerint ezt a Jobbik már maga mögött hagyta, Weisz Péter, a Barankovics István Alapítvány Izraelita Műhelyének elnöke a Vasárnapnak elmondta: a múlt soha nem törölhető ki az ember életéből. Vagyis vállalhatatlan az a párt, amelynek a múltjában nagyon erős az antiszemitizmus kijelentésekben és listázásban egyaránt.

„Az antiszemita zsidózó jelölt nem fogadható el abban a társadalmi közegben, ahol a polgári kormány elsőként jelentett toleranciát az antiszemitizmus ellen” – fogalmazott.

Soha nem fogom elfogadni, hogy antiszemitizmussal lehet csatát nyerni. A magyar társadalom kiveti magából a megkülönbeztetést, nem ez a magyar nemzet jövőképe, hiszen az jól működik: befogadó, egyetértő – ezt jelenleg pedig a polgári kormány képviseli – mondta Weisz Péter.

Hozzátette azt is: Márki-Zay állításával ellentétben számos zsidó ember van a polgári oldalon, „csak nem listázzuk sem magunkat, sem a másikat”.

Kiemelt képünk forrása: kdnp.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre