Két éve be nem váltott ígéret: Választási hazugság lenne a váci hulladékudvar?

Mint, ahogy korábbi cikkeinkben is megírtuk, a Matkovich Ilona polgármester vezette váci balliberális önkormányzat két éve csak ígérgeti a váci polgároknak, hogy rendezett körülmények között, hulladékudvar létrehozásával segítik a nagy mennyiségben összegyűlt háztartási hulladék elhelyezését.

Sokszor olvashatjuk és fotókon is láthatjuk közösségi oldalakon, hogy legfőképp a deákvári és Földváry téri szelektív hulladékgyűjtőknél hatalmas szeméthegyek keletkeznek, többnyire illegális hulladéklerakatok alakulnak ki.

A 2019-es önkormányzati választásokon az alábbi szólamokkal és jelszavakkal indult el a jelenlegi városvezetés pár képviselője: „Csináljunk rendet!” –, ugye emlékszünk még Kiss Zsoltra, aki az összes szél fújta falevél mellé készített egy szelfit, mondván ő majd másképp csinálja és szebbé varázsolja a várost.

A szavazók felültek ezeknek a hamisnak tűnő választási ígéreteknek, 2021. év végén ugyanott tartunk, mint 2019. októberében, Vácnak továbbra sincs hulladékudvara, mi több, céldátumot sem tudunk.


Hirdetés

Nézzük a tényeket:

Molnár Nándor önkormányzati képviselő, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke 2021. júliusában azt nyilatkozta a városvezetői online fogadóórán, hogy 2021. szeptembertől kerülhet sor egy hulladékudvar megnyitására Vácon. Ekkor úgy tűnt, végre fellélegezhet Vác lakossága.

Aztán jött a feketeleves.

2021. október 1-én Vác Város Önkormányzat Facebook-oldalán közzétett videóban, Molnár Nándor szégyenében magyarázkodni kezdett:

„Hát egy elnézés kéréssel kell kezdenem: én voltam az, aki ezelőtt két hónappal a legutóbbi online fogadóórán gyakorlatilag bejelentettem azt, hogy szeptember végére hulladékudvar nyílik Vácon. Kénytelen vagyok elnézést kérni azoktól, akiket becsaptam, nem volt szándékomban, magától a cégtől kaptam ezt az információt. De ne keressék, szeptember 30-ig sem nyílik hulladékudvar. (…) Jövő év első negyedévének vége előtt ne is nagyon számítsunk arra, hogy ezt megtörténik.”

2021. decemberében Molnár Nándor egy közösségi portálon, kommentben szintén beismerte:

„Valóban júliusban ígértem meg a DTKH Nonprofit Kft. ügyvezetőjének jelzése alapján, hogy 2021. szeptember hónap 30. napján megnyílik a hulladékudvar a Deákvári fasorban a VVF Kft. telephelyén. Aztán volt alkalmam részt venni a város delegáltjaként a Zöld Híd B.I.G.G. nevű korábban 113 környéki önkormányzat tulajdonában levő (ez volt a korábbi hulladékhasznosító) társaság közgyűlésén és ott rá kellett jönnöm, ebből az ígéretből nem lesz semmi. Legalábbis az ígért időpontra biztosan nem.”

A 2019-es önkormányzati választások óta eltelt két év. Láthatjuk, hogy választási ígéretekből van elég, a meg nem valósult fejlesztésekből szintén.

Matkovich Ilona balliberális polgármester és az általa vezetett önkormányzat a fentiek alapján már „bizonyított”:

nyíltan a váci polgárok szemébe mondják, becsapták őket, és az ígéretből szó szerint nem lesz semmi.

Tévedés ne essék: ugyanez várna ránk, ha Matkovich Ilona által kitalált Inotay Gergely kerülne be a jövő évi választásokon Vác és térségének parlamenti képviselőjeként az Országházba. Már most is láthatjuk, hogy mindent megígér a térség lakóinak, de tudjuk előre, nem fogják betartani az ígéreteiket.

Utána pedig a párás tekintet várna ránk, „ebből az ígéretből nem lesz semmi” mondattal. Ezért ne hagyjuk magunkat becsapni, és ne higgyük el amiket ígérnek, különben országos szinten is ez vár ránk, amit most két éve tapasztalunk városi szinten Vácon.

'Fel a tetejéhez' gomb