Életellenes ígéret Írországban

Ingyenes fogamzásgátlás Franciaországban és Írországban

Míg a francia kormány már január 1-én bevezette az intézkedést, az ír hatóságok arra tettek ígéretet, hogy augusztustól teszik ingyenessé a fogamzásgátlást a 17 és 25 év közötti nők számára – számol be a Catholic News Agency.

Franciaországi tisztviselők szerint a változás a 67,4 milliós lakosságból hárommillió nőt érint. Az országban kiskorúaknak (18 éven aluliaknak) már most is ingyenes a fogamzásgátlás. Ráadásul Svédországgal párhuzamban Franciaországban a legmagasabb a teljes termékenységi ráta az Európai Unió 27 tagállama közül. Ez azt jelenti, hogy egy nőre 1,84 élveszülés jut, ami a reprodukcióhoz szükséges szint alatt van.

Franciaországban 1967-ben legalizálták a fogamzásgátlást, majd 1975-ben az abortuszt. Felmérések szerint évente 200 000 körül van az abortuszok száma.

Valóban csökken majd az abortuszok száma?

Pascale Morinière, a Katolikus Családi Egyesületek Országos Szövetségének (CNAFC) elnöke szerint a kormány úgy véli, hogy az ingyenes fogamzásgátlás csökkenti a 25 év alatti nők körében elkövetett abortuszok számát. Mint kifejtette, a tisztviselők arra a példára hivatkoznak, amikor 2013-ban ingyenes fogamzásgátlást kínáltak a 15 és 18 év közötti lányoknak. Míg korábban 1000 főből 9,5 volt az abortuszok száma, addig 2012 és 2018 között ez az érték 6-ra esett vissza.


Hirdetés

Ez azonban hamis érv, mert mint ismert akkoriban az ingyenes bevezetés nélkül a 18-19 évesek körében is csökkent az abortuszok száma – mondta az egyesület elnöke napokkal ezelőtt a francia katolikus La Croix napilapnak. Morinière hozzátette, hogy az abortuszok 7 százalékát fogamzásgátlást használó nőkön hajtották végre. Véleménye szerint ha el akarjuk kerülni a terhesség megszakítást, akkor felfelé kell cselekednünk, a szexualitásról szóló oktatáson keresztül.

Franciaország nyomdokaiban az írek

Az ír kormány még tavaly októberben jelentette be az ingyenes fogamzásgátlás terveit, a 2022-es egészségügyre vonatkozó költségvetés bemutatásakor.
Stephen Donnelly egészségügyi miniszter örömtelinek nevezte a lépést. Mi, akik a Repeal mellett kampányoltunk, elköteleztük magunkat amellett, hogy ezt előremozdítsuk, mivel a bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy a költségek valódi akadályt jelenthetnek – különösen a fiatalabb nők számára – írta egy tavaly októberben közzétett Twitter-bejegyzésében.

Az ír alkotmány módosításával foglalkozó bizottság egy 2017-es jelentésében javasolta az ingyenes fogamzásgátlás biztosítását. A jelentés továbbá szorgalmazta, hogy vonják vissza Írország alkotmányának nyolcadik módosítását is, mely elismerte volna a születendő gyermek élethez való jogát. A választók végül 2018-ban népszavazással döntöttek a módosítás visszavonása mellett. Az abortusz törvény liberalizációját követő első évben 6666 terhesség megszakítást hajtottak végre.

Az ingyenes fogamzásgátlás bevezetése a 25 év alatti nők számára azokra a gyors társadalmi változásokra világít rá, melyek a több mint ötmillió lakosú országban végbemennek. Az országban, amelyet egykor katolikus erőműként emlegettek.

 

Kiemelt kép forrása: Unsplash

'Fel a tetejéhez' gomb