A szomszédban is kezdődnek az emlékeztető oltások

Hamarosan engedélyezik Ukrajnában a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét a 60 évesnél idősebbeknek - közölte Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese a hétvégén egy rádióinterjúban.

Tájékoztatása szerint az országos szakértői csoport már meghozta a határozatot az említett korosztály számára az emlékeztető oltás beadásának engedélyezéséről, és ez a határozat napokon belül hatályba lép.

Harmadik, emlékeztető oltást jelenleg Ukrajnában az egészségügyben és a bentlakásos intézményekben dolgozók kaphatnak, mivel ők jobban ki vannak téve a megfertőződés veszélyének. Ismétlő oltást kapnak azok is, akiknek a szervezete az első két oltás után nem termelt elegendő antitestet. Az utóbbiak esetében azonban a harmadik dózis felvétele után nem hosszabbítják meg az oltási igazolás érvényességének idejét, míg ha valaki emlékeztető oltásként kapja meg a harmadik dózist, oltási igazolásának érvényessége 270 nappal meghosszabbodik – mutatott rá az országos tisztifőorvos.     

Kuzin előrejelzése szerint január második felében, februárban már várhatóan számítani kell Ukrajnában az új megbetegedések számának növekedésére, amit főként a vírus omikron variánsának terjedése okoz majd.

Közölte, hogy eddig Ukrajnában csupán hat, az omikron variánssal megfertőződött beteget vettek nyilvántartásba. A tisztifőorvos hozzátette, hogy az omikron variánssal megfertőződötteknél a betegség könnyebb lefolyású, mint azoknál, akik a vírus delta variánsát kapták el, viszont az omikron fertőzőbb, így gyorsabban terjed.

Ukrajnában vasárnapra az eddig azonosított fertőzöttek száma 1863-mal 3 674 538-ra, az elhunytaké 98-cal 96 187-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben csaknem ötszázzal 101 163-ra csökkent. Az elmúlt napon – hosszú idő után először – egy koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget sem szállítottak kórházba.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön holland gyártmányú, az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű, koronavírus elleni vakcináját tartalmazó dobozt bont fel egy orvos középiskolai tanárok oltása előtt egy ungvári középiskolában 2021. augusztus 4-én. MTI/Nemes János

Iratkozzon fel hírlevelünkre