Hátra (h)arc! – Nagyító alatt Márki-Zay gazdaságpolitikai elképzelései (2.)

Csak felfelé! – harsogja az új szlogen, pedig elnézve a nyilvánosságra került Márki-Zay-féle programot, sokkal inkább a „csak visszafelé” mondat fedné le a valóságot. Ez jellemezné a leginkább azon gazdaság- és pénzpolitikai ötlethalmazt, amit az utóbbi időben, mintegy „kormányprogram” gyanánt a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter (MZP) megfogalmazott. Sok területtel kapcsolatban ismerhettük meg elképzeléseit, melyek sokszor egymásnak is ellentmondanak. Annak taglalásától eltekintünk, hogy miként lenne beilleszthető – a megvalósíthatóságról nem is beszélve – ezen ötletelések színes bokrétája a többi baloldali párt gyökeresen más elképzelései közé, inkább a teljesség igénye nélkül sorra vesszük az ígéreteket és megnézzük: vajon milyen gazdasági és társadalompolitikai következményei lennének, ha mindezek így, ebben a formában valósággá válnának? Csépai Miklós közgazdász segít megértenünk, mi lapul Márki-Zayék gazdaságpolitikai elképzelései mögött. Az elemzés második része következik – az első rész itt olvasható.

3. Adópolitika – jövedéki adó

„Az Egyesült Államokban azt láttam, hogy amikor felment a kétszeresére a benzin ára, az okos amerikaiak nagy autók helyett kisebbet vagy hibridet vettek, és nem egyesével, hanem akár hárman mentek együtt munkába. Lehet csökkenteni a jövedéki adót, de meg kell mondani, honnan fogjuk elvenni ennek az anyagi fedezetét” – így Márki-Zay Péter.

És az emberek nem hüledeznek ezen a logikátlanságon. Mert ha a jövedéki adó csökkentésének az az akadálya (nem az), hogy a kiesett bevételt pótolni kell máshonnan, akkor a kevesebb üzemanyag-fogyasztásnak, a hibridautó-vásárlásnak és a közös munkába járásnak köszönhető jövedékiadó-kiesést nem kellene pótolni?

Ismét egy olyan lózung, aminek annyi a lényege, hogy ne azt tegyük, amit Orbán.

Igen, valakinek fáj, ha az embereket akarja a kormány megvédeni valamilyen káros gazdasági hatástól. Jelen esetben ez azoknak fáj, akiknél amúgy a profit keletkezik.

2021 áprilisában már sikerült 5, illetve 10 forinttal csökkenteni az adó mértékét az üzemanyagoknál, innentől azonban már nincs komoly hatáskörük a nemzeti kormányoknak. Köztudomású, hogy az Európai Unió egy 2003-as rendelete mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében előír egy euróban meghatározott minimumszintet a jövedéki adóra. Ez a benzin esetében 359 euró, a gázolajnál 330 euró ezer literenként. Az Európai Bizottság ráadásul a magyar készletezési díjat is a jövedéki adóba számolja, ennyivel is könnyítve hazánk megfelelését.

Mindezek ellenére a hazai jövedéki adók szintje nagyjából 346 forintos euróárfolyamig voltak rendben, a mostani árfolyam mellett a forintban kifejezett adó mértékének magasabbnak kellene lennie, a benzin esetében 5, a gázolaj esetében 4 forinttal.

A kormány viszont nem emeli meg az adót, mert nem a fogyasztókra akarja áthárítani a hatásokat (ezzel egy esetleges kötelezettségszegési eljárást is bevállalva).

Láthatjuk, a jövedékiadó-oldalon nincs lényegi mozgástere a kormánynak (az áfa-csökkentés meg nem jelenő hatásait már tárgyaltuk), a ballib oldal mégis azt mondja, hogy „iszonyatos pénzeket keres a benzináron az állam, ezért az adótartalmat csökkenteni kellene egy automatizmus alapján, hogy megfizethető legyen az átlagembernek”. Akinél kileng a populizmusmérő, annál nem a készülékben van a hiba.

A képlet egyszerű: az olaj világpiaci ára magas, az esetleges áfa-csökkentést lenyelnék a kereskedők, a jövedéki adót az EU-előírás miatt nem tudja csökkenteni a kormány – azaz két lehetőség marad. Vagy fizet a jónép, vagy pedig azoknak a profitját kell megvágni, akik békésebb időkben az akkor megtermelt nagy nyereségből tudnak tartalékolni. Az ármaximalizálás pedig megmutatta, hogy ki felé elkötelezett a kormány. És ezek nem a nagy cégek, azokért a ballib sír…

4. Rezsicsökkentés

„Na, a rezsicsökkentés az egyik ilyen népbutítás” – nyilatkoztatja ki mélyen ráncolt homlokkal emberünk. Talán nem is volt olyan intézkedése a kormánynak, ami ekkora dühödt ellenállást váltott volna ki az ellenzék részéről. Tudták, hogy ezzel pont a jó lapot húzta 19-re a kormány. És tehetetlenek voltak. Részben azért, mert ez eldöntötte a következő két választást, részben azért, mert a nagy külföldi cégek elestek a garantált (a „dicső” Horn-kormány innovációja) 8 százalékos haszontól. Az persze rejtély, hogy miért viselik ilyen nagyon a szívükön ezeknek a cégeknek a profitabilitását. Csak találgatni tudunk.

De mi is az a rezsicsökkentés? A ballib oldalnak valami olyasmi, mint vámpírnak a szenteltvíz vagy a fokhagyma.

A 2010-es évek elejére elképesztő módon elszálltak a rezsiköltségek (vö.: „Nem lesz gáz-ár-e-me-lés”. Lassan mondták. Gyorsan elfelejtették). A háztartások többet költöttek rezsire, mint élelmiszerre és alkoholmentes italokra, sokaknak hónapról hónapra komoly nehézséget jelentett a számlák befizetése, megugrott a hátralékos fogyasztók száma. Magas volt a munkanélküliség, az ország fuldoklott a devizaalapú hitelekben, magas volt a szegénységi ráta, az energiaszegénységben élők aránya 2012-ben 15 százalék volt (messze az EU-átlag fölött). Vásárlóerő-paritáson mérve 2010-ben Magyarországon volt a legmagasabb az áram és a földgáz ára az EU-ban.

Ebben a helyzetben a kjelenlegi ormány három területen léphetett. Egyrészt növelhette a háztartások szabadon elkölthető jövedelmét (lásd fentebb: adópolitika), másrészt javíthatta a lakóépületek energiahatékonyságát (erről még lesz szó később), harmadrészt pedig csökkenthette a fogyasztói energiaárakat. Na, ez utóbbi lett a hírhedt rezsicsökkentés. Az első két pontban is megtette a kormány a lépéseket, de ezek megvalósítása és hatása inkább középtávon tud(ott) eredményt hozni. A harmadik viszont azonnal érződött: összességében durván negyedével esett a földgáz, az áram és a távhő ára, de 10 százalékkal mérséklődött a PB-gáz ára is. Az árak csökkentése mindenkire egyformán vonatkozott, nem tettek különbséget a fogyasztók között jövedelmek alapján (vö.: igazságosság).

A 2018-as választások előtt egy második kört is levezényelt a kormány. Az úgynevezett 2018-as téli rezsicsökkentés különbözött a közben futó programtól. Csak a fűtésre vonatkozott, és végül nemcsak a vezetékes gázt és távfűtést használó fogyasztók, hanem a fával, a szénnel és a PB-gázzal fűtők is bekerültek a körbe. Az egyszeri, 12 ezer forint értékű támogatást jóváírással, természetben vagy készpénzben teljesítették.

A rezsicsökkentés hatására (pár év alatt), a „háztartások beépítették a várakozásaikba az alacsonyabb energiaárakat, és az energiafogyasztás egy magasabb egyensúlyi szinten stabilizálódott” (ennek az információnak lesz még jelentősége!). Természetesen ebben az időszakban hatékonyságjavulás is bekövetkezett: folytatódott a háztartási gépek cseréje, a lakóépületek felújítása, például a szigetelés, a nyílászárócsere, a fűtési rendszerek modernizálása.

Nem meglepő módon az ellenzők negatívumként emelik ki, hogy a program „rontja a megújulók versenyképességét” (azaz túl drága a szélkerék, ergo emeljük a villany árát, hogy vonzóbb legyen), „magasabb árakat eredményez a nem háztartási fogyasztók számára” (jaj, már megint a szegény nagyvállalatoknak lesz nehéz). Leírják, hogy „a lakosság energiatudatossága még mindig nem megfelelő, így mitől csökkenne a háztartási szektor energiafelhasználása a jövőben?”.

És mit mond emberünk, a ballib sakál-vokál kíséretében?

„Korábban az ipari fogyasztókra terhelték azt, amit a lakosságnak nem kellett megfizetnie, de ez nem működik hosszú távon, piaci alapokra kell helyezni. Gyakran a nemzetközi piacon a hazai áraknál olcsóbban is be lehetett volna szerezni energiát”. Tehát a 20 százalékos csökkentés nem elég, ha „gyakran” (nagyjából egy évig) olcsóbban be lehetett volna szerezni az „energiát”.

És a többi évben? Látjuk a nyugat-európai példát, hosszú távú szerződések hiányában az azonnali piacról kell beszerezni az energiát. Ha pedig ott felmegy az ár, akkor komolyan megnő a lakosság rezsiterhe. Németországban például 9,3 százalékkal nőttek az áramköltségek az előző évhez képest. Drágult a gázfűtés is 28 százalékkal, az olajfűtéses rendszert használó lakásokban élőknek pedig 87 százalékkal kell többet fizetniük, mint tavaly ősz elején. A rekordot egy bajorországi közüzemi vállalat tartja, a társaság bejelentése szerint december 1-jével 68 százalékkal emeli a gázdíjat. Ez egy négytagú család esetében évi 786 eurós (288 ezer forint) többletköltséget jelent. Nos, ilyen az, amikor piaci alapra helyezik a rezsit.

De emberünk már megint a cégekért aggódik. Az elemzőbőrbe bújt ellenző. Pedig olyan meghatóan nyilatkozik saját magáról.

„Én magam, aki 400 négyzetmétert fűtök a házamban, mert nagy családom van, és megtehettem, én rengeteget profitáltam a rezsicsökkentésből. Tehát én szeretem a rezsicsökkentést.” Persze nem azért fűt annyit, mert nagy a család. Azért fűt annyit, mert nagy a ház.

De akkor mi a javaslata? Ez: „Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni.”

Csakhogy ezt spórolásnak hívják. Kisgyermekes családoknál pedig „büdi napnak”. Ha pedig össztársadalmi szinten szükségessé válik a spórolás, akkor ballib kormányzásnak.

És még ki is egészíti: „de ennek iszonyatosan tovagyűrűző káros hatása van a környezetvédelemre is. Az igazságosság szempontjából is.” Nos, a környezettudatos szemléletet nem azzal lehet kialakítani, hogy az emberek többsége számára elérhetetlen luxussá tesszük a fűtést, a főzést, a tisztálkodást. Ahogyan korábban láttuk, „az energiafogyasztás egy magasabb egyensúlyi szinten stabilizálódott”. Persze. Miért is folyatnánk a vizet fölöslegesen csak azért, mert olcsó? Ahogyan 35 fokra sem fűtjük föl a lakást.

Persze erre is van válasza, miért pont erre ne lenne? „A rezsicsökkentés olyanokat is jutalmaz, olyanoknak is olcsó energiát ad, akik egyébként tehetős emberek és ki bírnák fizetni a valódi, világpiaci árat.” Ez az! Hajtsunk a régi, megbízható irigységre! Itt most nem hangzott el a medencefűtés kifejezés, de az is kering az éterben. Mintha ennek a rétegnek azért lenne medencéje, mert spórolnak a rezsicsökkentésen. Ráadásul pont ők azok, akik az okosházak energiatakarékos megoldásait, a megújulók hasznát (napelemek, amik ugye végül is kis atomerőművek by Fegyőr) élvezik. Az ő fajlagos költségük emiatt sokkal alacsonyabb, mint az átlagembereké, pont a megújulók használata miatt a rezsicsökkentés számukra nem hoz annyit arányaiban, mint egy normál lakásban élő, átlagos családnak.

És ha már emlegettük a medencét. Ahogyan a felvezetőben is utaltunk rá, megjelennek ugyanazok a szópanelek, melyeket oly jól ismerünk már a ballib oldaltól. „Nem megszüntetni fogjuk a rezsicsökkentést, hanem jobbat, zöldebbet, és igazságosabbat csinálunk! Nem Mészáros Lőrinc és a hipergazdag oligarchák úszómedencéinek fűtését kell közösen kifizetnünk, hanem energiatakarékossá kell tenni a fogyasztást. Programot uniós pénzből, ami a panellakások és a gangos házak lakásainak energiatakarékos beruházásait fogja segíteni.”

Vegyük csak sorra…

„Jobbat.” A mostani 9 éve működik, nincs gázáremelés, stabil és kiszámítható a rezsi. Még ennél is jobbat tudnak? Hűha…

„Zöldebbet.” Ez a kedvencem. Itt minden zöldebb lesz! A gyümölcs is! Néha elmerengek azon, hogy a libsik mennyire utálhatják télen a növényeket. De vajon mi köze a rezsiköltség szinten tartásának az előállítás módjához? Jelenleg a „zöld” megoldások nagyságrendekkel drágábbak és kiszámíthatatlanabbak, mint a gáz- és atomalapú energiatermelés. Megint csak a ködösítés megy.

„Igazságosabbat.” Vajon mi annál igazságosabb, mint amikor százalékosan mindenkinek ugyanannyival kevesebb a rezsije? Ez az igazságos, a kisebb keresetűek így jövedelmük arányában többet spórolnak, a gazdagok pedig nominálisan többet fizetnek. Bár amióta tudjuk, hogy a matematika is rasszista, azóta itt minden elképzelhető.

„Nem Mészáros Lőrinc és a hipergazdag oligarchák úszómedencéinek fűtését kell közösen kifizetnünk, hanem energiatakarékossá kell tenni a fogyasztást.” És megint. Az árképzés és a fogyasztás mennyisége nem függ össze. Ha keveset fogyasztunk attól nem lesz olcsóbb az előállítás. Vagy ez már az előkészület arra, hogy kevesebbet KELL majd fogyasztanunk, hogy ne emelkedjen a rezsink a dráguló energiaköltségek miatt? Ha pedig energiatakarékosabbak vagyunk, akkor nem kell kifizetnünk más medencéjének a fűtését? Valahogy a logika megint nem barátja a baloldalnak.

És végül: „Programot uniós pénzből, ami a panellakások és a gangos házak lakásainak energiatakarékos beruházásait fogja segíteni.” Ha lesz. Ha pedig nem lesz ilyen célra pántlikázott pénz, akkor majd megint az Orbán lesz a hibás…

Nagyjából ennyit tudnak mondani a témában, verejtékezve, mivel szemmel láthatóan nem találnak fogást a rezsicsökkentésen.

Még két idézet álljon itt, hogy a szakértelmet és a tájékozottságot bemutassa.

MZP: „Nyugat-Európában nem azért kisebb az energiaszegénység, mert olcsóbb az energia, hanem mert jobban élnek az emberek.” Nyugat-Európában – éppen a magas árak miatt –  nagyobb az energiaszegénység, mint hazánkban. Azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek fűtési nehézségekkel küzdenek, Magyarországon 4,2 százalék volt 2020-ban, az EU átlag pedig 8,2 százalék (a német: 9%, a francia 6,5%) volt. A kedvező magyar adatok éppen a rezsicsökkentésnek köszönhetők.

Dobrev: „A rászoruló családok rezsikiadása nem haladhatja meg a jövedelem 20 százalékát, ha pedig ez mégis megtörténne, akkor az állam közbelép” – ígérte a miniszterelnök-jelölti vitán Dobrev Klára. Jól hangzó ígéret ez, de azért érdemes hozzátenni, hogy a társadalom legszegényebb ötödében is csak a jövedelem 15 százalékát viszi el átlagosan a rezsi. Ergo van még tér nekik a „nem lesz gáz-ár-e-me-lés”-re…

A Márki-Zay-féle „kormányprogram” elemzésének következő része pénteken jelenik meg a Vasárnapon. Az első rész itt olvasható.

Csépai Miklós közgazdász

Kiemelt kép forrása: MTI/Mohai Balázs