Meglepődött a magyar ellenzék

Az elemző kifejtette:

az ellenzék számára fontos hír volt a közelmúltban, hogy két kérdésben, a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról lehet népszavazást tartani. Azt gondolták, hogy ezzel hosszú-, de legalább középtávon meghatározzák majd a közbeszédet.

A keddi kormányinfó viszont teljesen „keresztülvágta” ezt az elképzelést azzal, hogy Orbán Viktor bejelentette saját témáit, mint például a járvány elleni védekezés, és két korosztály támogatása: a 25 év alattiak szja-mentessége, valamint a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjának visszaépítése révén.

Erdélyi Rezső Krisztián kitért a nukleáris energia témájára is. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy fontos szövetségese lehet Magyarországnak Franciaország, amely hosszú idő után a közelmúltban újabb atomerőművet épített. Kiemelte, ha a cél a „kibocsátásmentes” Európa, akkor minden olyan energiát el kell ismerni, amely nem szennyezi a környezetet. Márpedig a radioaktív hulladékok elhelyezését leszámítva, az atomenergia ilyen – fűzte hozzá.


Hirdetés

A geopolitika kapcsán az elemző azt hangsúlyozta, az Európai Unió (EU) már elkövetett egy „óriási hibát”, amikor Nagy-Britanniát „elengedte”. Hasonló hibát jelentene, ha a Nyugat-Balkánt nem engedné be – jegyezte meg, hozzáfűzve: ha az ottani nagyhatalmi vákuumot az EU nem tölti be, akkor betölti más.

Erdélyi Rezső Krisztián a gyermekvédelmi népszavazást merész kísérletnek nevezte: az eredménye komoly ütőkártya lesz a magyar kormány kezében, mert elmondhatják, hogy Magyarországon nem „az elitek, vezető politikusok” döntötték el, mi legyen a gyermekvédelemmel a gender témában, hanem az emberek.

Annak kapcsán, hogy Orbán Viktor bejelentette: a Fidesz Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli államfőnek, az elemző azt mondta, ez teljesen váratlanul érte az ellenzéket, mert támadható, támadhatóbb jelöltre számítottak.

 

(MTI)

Novák Katalint jelöli államfőnek a Fidesz

Kiemelt képünkön Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter érkezik a Kormányinfó sajtótájékoztatóra a Karmelita kolostorban 2021. december 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

'Fel a tetejéhez' gomb