Soltész: A gyerekek életében fontos a törődés

Soltész Miklós – aki a Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon három tagintézményében élő gyerekeknek adott át névre szóló ajándékokat – rámutatott, hogy a gyermekotthonokban vagy lakóotthonokban élő gyerekek élete más, mint akik családban nevelkednek, éppen ezért fontos, hogy karácsonykor olyan ajándékot kapjanak, amely igazán örömet szerez nekik.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkársága, Fülöp Attila és a munkatársai találták ki három éve, hogy a különböző otthonokban élő gyerekek a központi kormányzatnál és a közigazgatásban dolgozóktól személyre szóló ajándékokat kapjanak.

Országosan 6800 gyermeket ajándékoznak meg, ezen belül a Miniszterelnökség kétszáznak juttatott el ajándékokat Somogyba és Hajdú-Biharba – tette hozzá.
Soltész Miklós elmondta, hogy ő egy futball-labdát ajándékozott egy fiúnak. Megjegyezte, hogy korosztálytól függően a kisebbek játékokat, a nagyobbak inkább műszaki cikkeket kértek, de akadt olyan gyerek is, aki könyveket kért, ami nagy dolog a mostani „kütyüvilágban”.

Az eseményen részt vett Móring József Attila, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is, aki úgy fogalmazott, hogy karácsony tájékán a cselekvő szeretet jelentősége megnő, jobban figyelnek egymásra az emberek.


Hirdetés

Somogyváron 1946 óta működik olyan iskola és bentlakásos intézmény, amelyben enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos, illetve tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek ellátásáról gondoskodnak.

Az egykori Széchenyi-kastélyban eleinte csak fiúk laktak, később koedukált lett az otthon. Néhány éve pedig a nagy létszámú hálószobákkal felszerelt épületből Öreglakon és Somogyváron épített korszerű, nyolc-tíz személyes lakásotthonokba költöztek a fiatalok.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára karácsonyi ajándékot ad egy fiatalnak a Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthonban Somogyváron 2021. december 19-én. MTI/Varga György

'Fel a tetejéhez' gomb