Ferenc pápa egy szoborral támogatja a Jónak lenni jó! jótékonysági akciót

Siklósi Beatrix a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában felidézte: az eucharisztikus kongresszus alatt az a megtiszteltetés érte, hogy együtt utazott Ferenc pápával, akitől később levélben kérte, támogassa a jótékonysági műsort és az alapítványt.

„Tegnap reggel megérkezett a válasz, amely szerint Ferenc pápa nagy szeretettel csatlakozik a műsorhoz és küldeni fog egy gyönyörű Szent József-szobrot, amit majd elárverezhetünk” – mondta el Siklósi Beatrix a műsorban. A szobor azt ábrázolja, Szent József hogyan tanítja az ácsmesterségre a kis Jézust. A közmédia ezzel az ajándékkal szeretne hozzájárulni az alapítvány munkájához.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte, hogy március végén, április elején már nap mint nap hallottak olyan tragédiákról, amikor fiatal szülők hunytak el és kicsi gyerekek maradtak árván.

„Úgy éreztük, ez már olyan sok, hogy erre egy külön alapítványt kell létrehozni”

– mondta. Hozzátette: a bejelentést követően óránként jöttek a telefonok, hogy támogatják az alapítványt – idézte fel a kezdeteket Herczeg Anita.


Hirdetés

Beszélt arról is, hogy sokszor a családok keresik meg az alapítványt, de van, amikor a barátok, rokonok, iskolaigazgatók hívják fel a figyelmet a rászoruló családokra. Mint mondta, fontos az anyagi segítség, de sok esetben pszichológiai támogatásra vagy jogi segítségnyújtásra van szüksége a családoknak. A tervek szerint a gyerekeket felnőtté válásukig fogja támogatni az alapítvány.

Siklósi Beatrix elmondta, egyértelmű volt számukra, hogy ebben a helyzetben ezt az ügyet segítik.

A műsorban elhangzott az is, hogy a közmédia jubileumi jótékonysági kampányában a műsor vasárnap délelőtti kezdetéig már csaknem 100 millió forint gyűlt össze.
Vasárnap a Dunán, a Duna World-ön az M5-ön és az m4Sport + Sportcsatornán is látható lesz a műsor késő estig.

A karitatív akciót jószolgálati nagykövetként segíti a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea és a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó Szilágyi Áron. Nagy Tímea az 1993-as esseni világbajnokságon csapatban nyert aranyérme, Szilágyi Áron pedig a tokiói olimpián viselt vívó sisakja felajánlásával járult hozzá a gyűjtéshez.

A felajánlott relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, hat különleges tárgyre pedig licitálni lehet.

Az árverésen szereplő tárgyakról és a fix áron még megvásárolható tárgyakról a www.mediaklikk.hu\jonaklennijo oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A közmédia műsorvezetői egész nap várják a felajánlásokat +36 1 759 6000 és a +36 30 759 6000 telefonszámokon. Mindezeken felül a 1357-es szám tárcsázásával vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a Regőczi Alapítvány munkáját.

A Regőczi Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hozta létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb