Már nem olyan népszerű Márki-Zay Péter

Jelöltté válása óta sokat veszített népszerűségéből Márki-Zay Péter - közölte a Századvég szombaton az MTI-vel legújabb közvélemény-kutatása alapján, amely azt vizsgálta, miként változott az ellenzék kormányfőjelöltjének népszerűsége az elmúlt két hónapban

A közlemény szerint 2021 októberében, az ellenzéki előválasztás második fordulója idején, Márki-Zay Péterről a választók 42 százaléka kedvező. 47 százaléka pedig kedvezőtlen véleményen volt. A mínusz ötpontos index a jelölt győzelmét követően akár kedvező irányba is elmozdulhatott volna. Az elmúlt két hónapban azonban ezzel élesen ellentétes trend figyelhető meg: Márki-Zay Péter népszerűsége folyamatosan esik – írták.

A Századvég decemberben készült, legújabb felmérésének tanúsága szerint a hódmezővásárhelyi polgármesterről a megkérdezettek 36 százaléka nyilatkozott kedvezően, 56 százaléka kedvezőtlenül. Ez már mínusz húszpontos elutasítottságot jelent, ami ilyen rövid idő alatt kifejezetten jelentős veszteség – írták.

Márki-Zay Péter kizárólag a fővárosban népszerű, ott is mindössze 49/47 százalék arányban. A megyeszékhelyeken élők 38 százaléka kedveli és 53 százaléka utasítja el. Nagyon hasonló értékeket figyelhető meg a falvak (29/61 százalék arányos kedveltség) és a kisebb városok (34/56 százalék arányos kedveltség) esetében is – közölték.

Az ellenzék kormányfőjelöltje valamivel elutasítottabb a nők (32/57 százalék arányban), mint a férfiak (41/53 százalék arányban) körében, de mindkét nemnél kedvezőtlen megítélés alá esik – írták. A Századvéd kutatásából az is kiderült, hogy a 40 év alatti választók 44 százaléka, a 40 év felettiek 30 százaléka kedveli őt. A nyugdíjasok körében a jelölt kifejezetten elutasított: mindössze 24 százalék nyilatkozik róla kedvezően, viszont 66 százalék elutasítóan. A bizonytalan szavazók esetében Márki-Zay Péter kedveltsége jelenleg 24 százalék, elutasítottsága pedig 45 százalékon áll – olvasható a közleményben.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: MTI/Mohai Balázs

Iratkozzon fel hírlevelünkre