A M.É.Z. együttes skót dallamokkal várja a karácsonyt

A zenekar neve egy rövidítés. Jelentése: meg nem értett zenekar, azaz M.É.Z. A névadás oka, hogy első fellépéseik során negatív visszajelzéseket kaptak a megszólalásuk színvonalával kapcsolatban. Mindez arra sarkallta a zenekar tagjait, hogy a lehető legjobbat hozzák ki magukból kitartó gyakorlás és munka árán.

Színes repertoárjukban szerepel műsor sztepptáncosokkal, színházi vagy akár adventi zene. A zenekar a Muzsikás együttest tekinti példaképének, hiszen a M.É.Z. is rendez a táncházakat mind a mai napig. Vallási szempontból a zenekar ökumenikusnak tekinthető, hiszen tagjai között van katolikus, református és evangélikus egyaránt.

A Bokros-csomag érájában a családos apukákból álló csapat minél több fellépést igyekezett vállalni, hogy az anyagi megszorítás nehézségeit a fellépési díjakból kompenzálni tudja. A megnövekedett koncert mennyiség miatt a zenekar ismertebbé vált – mondta el Pálvölgyi Ádám, a M.É.Z. együttes vezetője az EWTN Katolikus Televízió Délelőtt című műsorában.

A zenekarral karácsony előtt, december 19-én a békásmegyeri Szt. József templomban találkozhat a nagyérdemű.


Hirdetés

 

 

A kommunista rendszer pálfordulásának hangjai a hazai keresztény könnyűzenében

A kommunista rendszer pálfordulásának hangjai a hazai keresztény könnyűzenében

'Fel a tetejéhez' gomb