Már félmillióan nyújtották be az adóvisszatérítési nyilatkozatot

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a gyermekes családok 2022-ben egy évnyi adót kapnak vissza, együttesen 600 milliárd forintot. Az összegek azonban csak akkor érhetnek célba, ha az adóhivatal ismeri a jogosultak bankszámlaszámát, vagy a postai címét – szögezte le Tállai András. Mint mondta: ebből a szempontból

fontos mérföldkő az adó-visszatérítés folyamatában a december 31-ei időpont, amely az egyszerűen kitölthető, úgynevezett VISSZADO-nyilatkozat beküldésének határideje.

Ez az az űrlap, ami a leglényegesebb gyakorlati kérdést rendezi: hova is küldje a pénzt az állam – jegyezte meg az államtitkár.

A szülők jelentős részének ki se kell tölteni a nyilatkozatot, csak annak van teendője, aki családi kedvezményre jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja kézhez.

Így például ha az édesanya kapja a családi pótlékot, akkor neki nem; de a házastársának ki kell töltenie a nyilatkozatot azért, hogy február 15-ig megkapja az adóvisszatérítés összegét – összegezte Tállai András.

Az adóvisszatérítés nem veszhet el, még akkor sem, ha valaki lekési a szilveszteri határidőt

– húzta alá az államtitkár. Megjegyezte, hogy a késedelem ugyanakkor nemcsak későbbi utalást, hanem némi adminisztrációs többletfeladatot is jelent. Azoknak a szülőknek, akik lekésik a december 31-ei határidőt, az adóhivatal által elkészített bevallási-tervezetet ki kell majd egészíteniük a kiutalási adatokkal, és ebben az esetben a visszatérítést a NAV az általános szabályok szerint, a bevallás beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban 2022. március elsején utalja ki – ismertette Tállai András.

Éppen ezért annak a mintegy negyedmillió szülőnek, akitől még várja a hiányzó adatokat az adóhivatal, érdemes az elkövetkező két hétben néhány percet szánni a VISSZADO-nyilatkozat kitöltésére – javasolta az államtitkár.

Az adóhivatal honlapjáról érhető el és tölthető ki legegyszerűbben a VISSZADO-nyilatkozat.

Az előtöltött nyilatkozaton a NAV által ismert adatok is ellenőrizhetők – emlékeztetett Tállai András.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra reagál az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 30-án. MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb