Áder János: Mi, magyarok, támaszai vagyunk egymásnak szerte a világban

Áder János arról beszélt: ahogy a Pannonhalmi Bencés Főapátság ebédlőjének falán hirdeti egy falkép felirata, „nem tudhatunk mindannyian mindent”. Nem vagyunk mindannyian mindenre alkalmasak – magyarázta, kiemelve, ahogy sokfélék az ember útjába kerülő korlátok, leküzdendő akadályok, ugyanúgy sokfélék a képességek, a talentumok és a lehetőségek is. De épp ebben a többféleségben lehet egy közösség megtartó ereje – mondta.

„Valahogy így vagyunk támaszai egymásnak mi, magyarok is szerte a világban. Sokféle tudással az életről, több száz éves tapasztalattal a megmaradásról” – fogalmazott.

Áder János megjegyzete: ezt az egymásra utaltságot még hatványozottabban érezzük a koronavírus-járvány kitörése óta. „Senki sem menekülhet meg önmagában” – idézte Ferenc pápát, hozzátéve, hogy „mi, magyarok – határon innen és túl – nem boldogulhatunk, növekedhetünk, gyarapodhatunk, nem lehetünk erősek egymás nélkül”.

Áder János elbúcsúzott az egyházi vezetőktől, akiket köztársasági elnökként utoljára látott vendégül adventi ebéden. Megköszönte nekik találkozásaikat, a jó tanácsokat, a testvéri gesztusokat és a mindenkori őszinteségüket.


Hirdetés

Felidézte: amikor három éve Lészpeden, a moldvai csángók között járt, azzal a zavarba ejtő mondattal köszöntötték, hogy már 400 éve várnak rá, pontosabban eleinte a királyra, azután a mindenkori köztársasági elnökre. A moldvai csángómagyar közösség vezetője akkor azt mondta, hogy az anyaország figyelme, a köztársasági elnök látogatása nekik azt jelenti, hogy ők is fontosak.

„Erre emlékezve kívánom, hogy ünnepen innen és túl, határon innen és túl, és természetesen járványon innen és túl, mindig legyen gondunk egymásra, maradjunk meg testvéri közösségnek”

– zárta köszöntőjét Áder János.

Az ünnepi ebéden részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Áder János köztársasági elnök beszédet mond a határon túli magyar egyházak vezetőinek tiszteletére adott adventi ebéden a Sándor-palotában 2021. december 15-én. MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb