Magyarország tisztelettel viszonyul Macronhoz

A hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében „egyet fogunk érteni Macron elnök úrral” - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Emmanuel Macron francia államfővel közösen tartott sajtónyilatkozatában hétfőn Budapesten.

A magyar kormányfő kifejtette, nincs stratégiai autonómia európai védelmi ipar, saját, nukleáris energiaképesség, valamint mezőgazdasági önellátási képesség nélkül.

„Ezért mi támogatjuk a közös európai védelempolitikát, támogatjuk a nukleáris energiát és támogatjuk, hogy Európának erős agráriuma legyen”

– fogalmazott Orbán Viktor. Jó esély van arra, hogy „sikeres tárgyalásokat folytassunk” – mondta a miniszterelnök, a délutáni megbeszélésekre utalva. Kitért arra, hogy 2007-ben járt utoljára francia elnök Magyarországon.

Mint mondta, a látogatásra az időjárás miatt a május lett volna ideális, hiszen akkor a legszebb Budapest és Magyarország, de – fűzte hozzá – „politikára a december is jó lesz”. Orbán Viktor leszögezte, Magyarország tisztelettel viszonyul Macron elnökhöz, és miután Franciaország az enciklopédisták hazája, elfogadja azt a definíciót, amit legutóbb a francia elnök mondott kettejük viszonyáról:

„politikai ellenfelek és egyúttal európai partnerek vagyunk”.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök sajtónyilatkozatot tesz a Karmelita kolostorban 2021. december 13-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre