Soltész: fontos vállalni a kereszténységünket

A Szentháromság téren az Országúti Ferences Plébánia és a Felső-Krisztinavárosi Plébánia fiataljainak gitáros flashmobján Soltész Miklós úgy fogalmazott, a keresztény életben, közéletben helyük van a gitáros énekeknek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy több száz fiatal gyűlt most itt össze. Közösséget teremt, amikor a fiatalok együtt vannak.

„Közösséget teremt a családban, a nemzetben, különösen ma, december 5-én, amikor fontos a nemzeti összefogás egy csúfos, több évvel ezelőtti népszavazás után”

– fogalmazott.

Meg kell mutatni, hogy összetartozunk – emelte ki. Soltész Miklós hozzátette: ezeket a közösségeket erősíteni kell Európában is, és ha mindezt mi magyarok tudjuk közvetíteni más nemzetek irányába, akkor mindent megtettünk, és megmutattuk, hogy szükség van ránk, és a világnak is szüksége van a magyarságra.


Hirdetés
Az Országúti Ferences Plébánia és a Felső-Krisztinavárosi Plébánia fiataljainak gitáros flashmobja a budavári Szentháromság téren, a Mátyás-templom előtt 2021. december 5-én. A rendezvénnyel a szervezők advent időszakában a béke fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. MTI/Mónus Márton

A rendezvénnyel a szervezők advent időszakában a béke fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A két plébánia ifjúsági zenekaraihoz több mint háromszáz fiatal csatlakozott a zenés flashmobon. Soltész Miklós a fiatalokhoz szólva azt mondta, köszöni nekik, hogy megvallják kereszténységüket, hitüket. Reméli, ez a megmozdulás is legalább olyan sikeres lesz, mint a hat évvel ezelőtti. Akkor a Bazilika elé szervezett zenés összejövetelről készült videót több mint egymillióan látták egy videómegosztó portálon – jegyezte meg.

(MTI)

Kiemelt képünkön az Országúti Ferences Plébánia és a Felső-Krisztinavárosi Plébánia fiataljainak gitáros flashmobja a budavári Szentháromság téren, a Mátyás-templom előtt 2021. december 5-én. A rendezvénnyel a szervezők advent időszakában a béke fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. MTI/Mónus Márton

'Fel a tetejéhez' gomb