Novák Katalin: aki teheti, segítsen az önkéntesség világnapján!

A segítség fontosságára hívta fel a figyelmet a családokért felelős tárca nélküli miniszter az önkéntesség világnapján.

Novák Katalin a Facebookon vasárnap közzétett videóbejegyzésében számolt be arról, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként azért érkezett a szeretetszolgálat irodájába, hogy önkéntesen segítsen az ajándékok válogatásában, csomagolásában, pakolásában.

„Hogyha tehetik, akkor igyekezzenek segíteni”

– kérte a miniszter.

Kiemelte, „igyekszünk megvalósítani a kívánságait azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei nem tudják megvásárolni azokat az ajándékokat karácsonyra, amelyre a gyermekeik a legjobban vágynak”.

„Ezért van egy olyan kívánságlista, amit a Magyar Református Szeretetszolgálat honlapján megtalálnak, de most már – mivel nem sok idő van hátra karácsonyig – pénzadományokat vár a Magyar Református Szeretetszolgálat”

– fejtette ki Novák Katalin. Hozzátette: ebből vásárolják meg azokat az ajándékokat, amelyek odakerülhetnek majd a fa alá. A miniszter fontosnak nevezte, hogy itt a szülők adják át az ajándékokat. A gyermekeik tehát nem is tudják, hogy ki volt az adományozó, de az ő vágyaik valósulnak meg.

„Hiszen azt szeretnénk, hogy szentestén minél több olyan gyermek, akinek a szülei nem tudnák ezeket az ajándékokat megvásárolni, örülhessen annak, hogy a vágyai mégis teljesültek, a hőn áhított ajándék ott várja a karácsonyfa alatt”

– fogalmazott.

Novák Katalin azt kérte, segítsünk ezeknek a gyerekeknek vágyaik megvalósulásában. Hogyha tehetjük, ma az önkéntesség világnapján, és lehetőleg az év többi napján is, önkénteskedjünk.

Az önkéntesség világnapjára hívta fel a figyelmet a Facebookon vasárnap közzétett videóbejegyzésében Orbán Viktor miniszterelnök is.

A kormányfő a felvételen a feleségével, Lévai Anikóval az Ökumenikus Segélyszervezet standját látogatta meg a budapesti Szent István Bazilika előtti téren található karácsonyi vásáron. Részt vettek a segélyszervezet adományaihoz járó mézeskalácsok díszítésében is.

Hungary Helps

Az Azbej Tristan államtitkár felügyelte Hungary Helps Program is kiemelt figyelmet fordít az önkéntességre. A Magyar Önkéntes Ligával karöltve számtalan missziós helyszínre vezetett önkénteseket, akik segítettek a programok megvalósításában. A cél minden esetben a szükséget szenvedők életkörülményeinek javítása. A Hungary Helps közösségi média-oldalán is megemlékeztek a világnapról, egyben megköszönve a több ezer önkéntes munkáját is.

(Forrás: MTI)

Kiemelt kép forrása: Novák Katalin Facebook oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre