Visszavonul Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár

„A mai napon új fejezet kezdődik az életemben” – nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján a volt kancellár Bécsben. Hangsúlyozta, minden erejével azon volt, hogy a „jó irányba vezesse Ausztriát”, de elismerte, hogy hibákat is elkövetett tízéves pályafutása során.

„Nem vagyok sem szent, sem bűnöző” – mutatott rá a volt kormányfő. „Emberi lény vagyok, erősségekkel és gyengeségekkel” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem követett el semmilyen törvénytelenséget, és nagyon várja, hogy bíróság előtt tisztázhassa magát a korrupciós vádak gyanúja alól.

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke és parlamenti képviselője még októberben mondott le a miniszterelnöki posztról, miután az osztrák ügyészi hivatal bejelentette, hogy több ember, köztük Kurz ellen is nyomozást indított megvesztegetés és befolyással üzérkedés gyanújával. A Néppárt koalíciós partnere, a Zöldek akkor a kormányfő lemondását követelte, utódja ideiglenesen Alexander Schallenberg addigi külügyminiszter lett.

A nyomozás eddigi adatai szerint Kurz és kilenc közeli munkatársa közpénzből finanszírozott, meghamisított közvélemény-kutatási adatokkal és baráti sajtómegjelenésekkel igyekezett biztosítani, hogy a későbbi kancellár a néppárt elnöki és az ország vezetői posztjára kerülhessen.


Hirdetés

Az elmúlt időszakban számos bírálat érte őt azért is, hogy az osztrák kormány nem tett többet a koronavírus legutóbbi hullámának megakadályozása érdekében, így végül országos kijárási korlátozásokat kellett bevezetni.

Kurz 2019-ben egyszer már távozott a kancellári posztról, akkor azért, mert egy kiszivárgott videó olyan mértékben rontotta Hans-Christian Strache, az akkori koalíciós partner Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökének politikusi hitelességét, hogy emiatt felbomlott a kormánykoalíció.
Sebastian Kurz most a pártelnöki és a frakcióvezetői posztjáról is lemondott.

A jelenleg 35 éves, „csodagyerekként” is emlegetett politikus 2017 óta volt a Néppárt elnöke, az osztrák kancellári posztot pedig 2017 decembere és 2019 májusa között, majd 2020 januárjától 2021 októberéig töltötte be.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: MTI/EPA/Christian Bruna

'Fel a tetejéhez' gomb