Az olimpiai bizottság és a „fair play”

Győzött az LMBTQ-propaganda?

„Gyávának” nevezték a bizottságot, miután bejelentették a transznemű sportolókra vonatkozó új iránymutatásokat. A napokkal ezelőtt kiadott új szemlélet szerint nem kell csökkenteniük tesztoszteronszintjüket a transznemű sportolóknak ahhoz, hogy női versenyszámokban induljanak – olvasható az RT.com oldalán megjelent cikkben.

 


Hirdetés

A 2015-től érvényben lévő irányelveket felváltó új keretrendszer részeként a bizottság bejelentette: nem szabad azt feltételezni, hogy a transz sportolók előnyöket élveznének a női versenyzőkkel szemben.

Ezzel megfordították korábbi álláspontjukat. Ráadásul a NOB hangsúlyozta, hogy az egyes sportágak irányító testületeire hárul majd annak terhe, hogy meghatározzák saját szabályaikat. Pont ezért sokan ostobaságnak nevezik az irányelveket, és a felelősség hárításával vádolják a szervezetet.

A 10 pontban megfogalmazott új irányelv több mint 250 sportolóval és érdekelttel folytatott konzultáció alapján készült. A tervek szerint a pekingi téli olimpia után vezetik be jövőre.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi javaslata szerint a transz nőknek 10 n/mol/liter alá kellett csökkenteniük tesztoszteronszintjüket, legalább 12 hónappal a verseny előtt. Az új értelmezés szerint erre már nem lesz szükség a jövőben.

Megoszló vélemények

Egyes szervezetek azonban már most jelezték, hogy nem tervezik megváltoztatni szabályaikat.

„Most azt mondjuk, hogy egyáltalán nem kell tesztoszteronvizsgálatot csinálni” – ezt Richard Budgett, a NOB orvosi és tudományos igazgatója nyilatkozta egy a The Guardian oldalán megjelent cikkben.

A kritikai hangokra reagálva hozzátette: a sport igazságosabbá tételében segítenek az új irányelvek. Ugyanakkor azt is beismerte, hogy nem jelent abszolút szabályt az útmutatás, és ettől még nem mondhatják azt, hogy adott sportágakban helytelen szabályokat alkalmaznának.

Joanna Harper, a Loughborough Egyetem transzneműek atlétikai szereplésével foglalkozó kutatás résztvevője fontosnak tartja, hogy a NOB kiáll a transz és interszexuális sportolók felvétele mellett. Állítása szerint ugyanakkor az új keretrendszer egyes szakaszai problémákba ütköznek.

A transznemű nők általában magasabbak, nagyobbak és erősebbek, mint a cisz nők, és ez több sportágban előnyt jelent

– fűzte hozzá. Észszerűtlennek tartja azt is, hogy szigorú és szakértői vizsgálatokra kérik fel a sportszövetségeket, mielőtt azok korlátozásokat vezetnének be a transz sportolókkal szemben. Meglátása szerint egy ilyen kutatás éveket, ha nem évtizedeket venne igénybe.

A november 16-án közzétett felhívás ellen már eddig is számos kritika látott napvilágot az interneten. „Az egyetlen kontextus, melyben ennek a döntésnek értelme van, az az, ha eltörlik a »nem« kategóriáit” – olvasható egy megjegyzésben.

Mara Xamauchi korábbi brit olimpiai maratoni futó „káosznak” nevezte az irányelveket. Meglátása szerint az inkább van tele politikai közhelyekkel, mint tényekkel és a tudományon alapuló hasznos útmutatásokkal.

A NOB egyértelműen megvédhette volna a női kategóriát, ezáltal ösztönözve nőket és lányokat a sportra, illetve garantálva a tisztességes és értelmes versenyt. Úgy döntöttek, hogy nem – jegyezte meg az egykori maratoni futó.

A brit sztárúszó, Sharron Davis „gyáva felelősségvállalásnak” nevezte a NOB nyilatkozatát. Egy hozzászólásában pedig azt mondta: míg a férfiak tisztességes sportban részesülnek, a nők nem.

Transznemű sportolók a tokiói olimpián

Legutóbb nyáron váltott ki nemzetközi felháborodást, hogy transznemű női súlyemelő indulhatott az ötkarikás játékokon. Ahogy arról a Vasárnap.hu is írt, az új-zélandi Laurel Hubbard volt az első olyan biológiailag férfinak született játékos, aki női versenyszámban szerepelhetett.

Szintén a Vasárnap.hu számolt be arról, hogy az Outsports.com állítása szerint legalább kilenc transznemű sportoló reménykedett abban, hogy indulhat a tokiói olimpián. Közöttük volt Laurel Hubbardé is, aki már kvalifikálásával is több egykori olimpiai játékos nemtetszését vívta ki. Versenyzését még az egyik legismertebb transznemű híresség, Caitlyn Jenner is ellenezte, aki még férfiként, Bruce Jenner néven tízpróbában nyert aranyérmet az 1976-os montreali olimpián. Jenner az esettel kapcsolatban akkor azt nyilatkozta: „egyszerűen nem igazságos, hogy a transznemű biológiai fiúk lánysportokban versenyezzenek.”

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

 

'Fel a tetejéhez' gomb