Bohár Dániel: „Az egyetlen járható út, ha jövőképet adunk a fiataloknak Afrikában”

– Hétfőn tért haza Kenyából, ahová a Hungary Helps különítményével utazott. Hogy jött a lehetőség, hogy ön is elutazzon?                     

– Igen, hétfő délelőtt érkeztem meg Magyarországra. A Hungary Helps Program felelősei kerestek fel, hogy szívesen megmutatnák nekem az afrikai tevékenységüket. Én nagyon megörültem a lehetőségnek, ugyanis aki ismer, tudja, hogy a migráció az a téma, amellyel a legszívesebben foglalkozom. Nagyon sok riportot forgattam már ezzel kapcsolatban Nyugat- és Kelet-Európában is, de Afrikában, ahonnan a migrációs hullámok indulnak, még nem jártam. Ezért nem is volt kérdés, hogy éljek-e a lehetőséggel, rögtön igent mondtam.

Az utazás során szerettem volna minél jobban megmutatni a követőimnek az ottani helyzetet, rengeteg kis videót, képet, beszámolót posztoltam Facebookra már az utazás közben is. Beavattam mindenkit a Hungary Helps munkájába, illetve a kenyai mindennapokba. Illetve készül egy hosszabb riport is, amely a PestiTV-ben lesz látható.

Bár fontos megemlíteni, hogy Kenya nem tartozik a nagy kibocsátó országok közé, innen kevesebben kelnek útra. Arra kell figyelni, hogy ez a stabilitás meg is maradjon. Ez Európa és Afrika érdeke is.

– Az ottani tapasztalatai mennyire igazolták, hogy Kenya nem kibocsátó ország?

– Alapvetően Kenyáról azt mondják, hogy a régió egyik legfejlettebb országa. Európai szemmel ez a fejlettség nem feltétlenül felismerhető. Ugyanis nagyon szegény országok vannak ebben a térségben, ezért nekünk, európaiaknak nyilván még Kenya is nagyon fejletlennek tűnik. A Hungary Helps csapatával rengeteg nyomornegyedet meglátogattunk, ahol az emberek átlagosan napi egy dollárból élnek. Ez számomra felfoghatatlan volt.

– Ahogy látthattuk a posztjaiban, többnyire olyan helyekre látogattak, ahol a Hungary Helps valamilyen humanitárius segítségnyújtó programot folytat. Mit tapasztalt, valóban segíteni tudnak az ott élő embereken?

– Az ember alapvetően szkeptikusan állhat hozzá ehhez az egészhez. Felmerül a kérdés, hogyan tud segíteni a magyar állam, vagy egy program egy ekkora országban, egy ekkora kontinensen, ahol ilyen mértékű a szegénység. Én is kételyekkel indultam neki, de ezek a kételyeim nagyon hamar eloszlottak, amikor a gyakorlatban megtapasztalhattam mindazt, amiről korábban csak hallottam.

Nagy élmény volt, amikor egy olyan iskolában jártunk, amelyet a Hungary Helps Programon keresztül a magyar állam segített működtetni. Kenyában nem egyértelmű, hogy a gyerekek iskolába járnak. Ezért már egy működő oktatási intézmény is nagy kuriózumnak számít. Azzal, hogy a Hungary Helps Program iskolákat támogat, felújít és fenntart, perspektívát ad a fiataloknak. Ez az egyetlen megoldás arra, hogy ők a szülőföldjükön boldogulhassanak, és ne ugyanabban a szegénységben nőjenek fel, mint a szüleik.

Sokszor látjuk, hogy nagyhatalmak, gyarmatosító országok – Kenya esetében Nagy-Britannia – pénzt, élelmiszert küldenek, aminek valójában semmi hatása nincs. A pénz és az étel elfogy, de a célzott támogatás, amit Magyarország nyújt, hosszútávon is működőképes. A koncepció nélküli alkalmi pénzadományok nem hoznak nagy változást.

– Az iskolákon kívül milyen konkrét példát tudna még mondani?

– Voltunk például egy játszótéren, amit a Hungary Helps épített. Nekünk itthon természetes, hogy a gyermekeinket játszótérre visszük. Kenyában voltak gyerekek, akik most először láttak játszóteret. Volt, aki nem tudta, mit kell csinálni a csúszdával, vagy a hintával. Tehát ilyenekre gondolok. Ezek apróságoknak tűnnek, de mégis hatalmas segítség.

– Azok alapján, amiket mesél, úgy tűnik, nem is a pénz hiánya a legfőbb gond. A többi nyugati ország vajon miért nem látta ezt még meg?

– Igen, a legfontosabb, ahogy mondtam, hogy az embereknek adjunk egy jövőképet, amit a szüleiktől valószínűleg nem kaptak meg. Ezért fontos, hogy a magyar kormány jó kapcsolatot ápol az ottani vallási és oktatási vezetőkkel, akik közvetíteni tudják mindezt a fiatalok felé.

A nyugati nagyhatalmak valószínűleg azért nem látják ezt, mert már az alaplogikájuk is rossz. Az évek múlásával is megmaradtak a birodalmi felfogásnál. Még mindig birodalmi szinten gondolkodnak. Birodalomként tekintenek magukra, és úgy akarják megoldani a gondokat, hogy odaküldenek valamit: „tessék, oldd meg a problémádat”. Nem gondolnak bele, mire van szükség, és nem is érdekli őket. A saját igényeiket akarják kiszolgálni. Ha épp munkaerőhiány van náluk, akkor importálnak pár embert az országukba.

Ha épp kitör egy katasztrófa, vagy nagy szegénység van valahol, pánikszerűen odaküldenek pár repülőt, ledobnak néhány élelmiszercsomagot, és megoldottnak tekintik a problémát.

– A Hungary Helps egyik fontos profilja az üldözött keresztények megsegítése. Ilyen szempontból milyen a helyzet Kenyában?

– Kenyában a lakosság nyolcvan százaléka keresztény, ezért ilyen szempontból nincsen gond. Ez is az egyik oka, hogy Kenyából nem vándorolnak ki annyian. Sőt, az ottani emberek bizonyos tekintetben jobban meg is élik a hitüket, mint itt, Európában.

Advent első vasárnapján még éppen Kenyában voltam, ezért részt vettem egy ottani szentmisén. A templom ezer fő befogadására képes. Amikor én ott voltam, több száz ember vett részt a szertartáson. Azt mesélték, hogy egy ünnepi szentmisén, például karácsonykor még ennél is sokkal többen vannak. Ilyenkor ezer ember megtölti a templomot. A környéke úgy van kialakítva, hogy a templom körül ötszázan elférnek, illetve a templom mellett van egy lépcsőzetesen kialakított domboldal, ahová még szintén leülhetnek a hívek. Tehát látszik, hogy az embereknek nagyon fontos a vallás az életükben, és aktívan járnak szentmisére.

Magyarország templomokat is épít és támogat, aminek komoly társadalmi jelentősége van, éppen úgy, mint az iskoláknak. A templom közösséget teremt, ahová az emberek szívesen járnak.

– Most adtak át egy Szent Istvánról elnevezett szemináriumi kollégiumot Kenyában. A gyerekek Fradi mezben fociznak, és magyar népdalokkal fogadják a Hungary Helps delegációt. Másképp állnak már ott a magyarokhoz, mint más nyugati országok népeihez?

– Igen, amikor megérkeztünk egy-egy helyszínre, mindig nagy szeretettel, előadásokkal, illetve különböző műsorokkal fogadtak bennünket. Magyarországtól több ezer kilométerre magyar népdalokat, himnuszt énekelnek, amit nagyon megható hallgatni. Látszik, hogy nagyon hálásak azért, hogy Magyarország ilyen módon segít nekik, és érezhető, hogy ezt hatalmas lehetőségnek fogják fel. Remélem, a jövőben is élni fognak az ilyen lehetőségekkel, és egyre több országtól kapnak majd hasonló segítséget.

Ungvári Ildikó

Bohár Dániellel készült korábbi interjúnkat itt olvashatják:

Bohár Dániel a Vasárnapnak: Fontos része az életemnek a vallás

Kiemelt képünk forrása Bohár Dániel.