Kiszorulnak a hagyományos magyar fenyőfajták, a nordmann egyre népszerűbb

Bár néhány kertészeti árudában és a nagy áruházak kertészeti osztályain már megjelentek az első fenyőfák, a szezon azonban csak a következő hetekben kezdődik meg igazán. A Zala megyei Surd községben a napokban kezdték el kivágni a fenyőket, a termelők első körben a földlabdás fákat szedik fel és a nordmann fenyőket vágják ki, hiszen ezek a legtartósabbak. Az ezüst- és lucfenyőkkel még kivárnak a gazdálkodók.

Kanász János, Surd polgármestere a Magyar Nemzetnek elmondta: nincs olyan család Surdon, amely ne lenne érdekelt valamilyen módon a karácsonyfabizniszben. A mintegy hatszáz lelkes falu 98 százaléka fenyőfatermesztéssel foglalkozik, vannak családok, amelyek egész évi megélhetését a karácsony előtti néhány hét alapozza meg, esetenként százezres nagyságrendben adnak el ilyenkor fenyőket. Az elmúlt években ugyanakkor egyre többen döntöttek úgy, hogy inkább kereskedőnek adják el a portékájukat, kevesen vannak, akik maguk viszik piacra a karácsonyfának valót.

Ennek oka részben az, hogy így egyszerűbben túl tudnak adni a sokszor ezres nagyságrendű fenyőszállítmányokon, másrészt a helypénzek is sokat emelkedtek, egy-egy városban több százezer forintot is elkérhetnek egy forgalmasabb pont lefoglalásáért.

A surdiak és a környékbeli termelők az elmúlt években a hagyományosabb magyar fajtákról áttértek a közkedveltté vált nordmann fenyőre. Mindez a számokon is meglátszik, éves szinten csaknem hatvan-nyolcvan ezerrel nőtt a surdi nordmannfenyő-állomány.


Hirdetés

A polgármester szerint a kereskedők főként a nordmann fenyőket keresik, azok közül is az 1,6-2,4 méteres darabok fogynak a legjobban. Az ezüstfenyőre ugyanakkor alig van kereslet, míg a lucból az elmúlt évekhez hasonló mennyiség kerülhet idén a piacra.

A napilap cikke szerint évről évre egyre nő azok száma, akik a hagyományos fenyővásárok helyett az online térben szerzik be a fenyőfát. Megyeri Szabolcs kertész szerint az elmúlt három évben dinamikus fejlődésen ment keresztül ez a piac, s bár a teljes fenyőkereskedelemnek nagyon kis szeletét teszi ki, komoly jövő előtt áll az online karácsonyfa-értékesítés.

A magyar háztartások jellemzően 2-2,5 millió fenyőt vásárolnak meg karácsony előtt évente, aminek túlnyomó része vágott fenyő. Ehhez képest az online kereskedelemben eladott fenyőfák száma csupán pár tízezerre tehető. A következő évek ugyanakkor jelentős változást hozhatnak ezen a téren – mondta Megyeri Szabolcs. Meglátása szerint a következő időszakban a kényelem és a praktikum lesz az, ami ezt a piacot hajtani fogja. Egy fenyő kiválasztása, hazaszállítása ugyanis nem könnyű, gyantás, szúr és autó nélkül nehezen szállítható. Kisgyermekes édesanyáknak például, vagy akár az idősebbeknek is remek megoldás lehet, ha házhoz rendelik a fenyőt. Azoknak pedig, akik a vágott verzió helyett földlabdás növényt választanának, külön előny lehet, hogy a kertészeti webáruháztól jelentősen több információt kaphatnak a kertbarát vásárlók, mint egy út menti árustól.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: MTI/Balázs Attila/archív

'Fel a tetejéhez' gomb