Menczer: Az Orbán-kormány mindent megtesz a bevándorlás ellen
Menczer Tamás hozzátette: ugyanakkor Magyarország szolidáris, és támogat mindenkit, aki a határát védi. Az államtitkár azt mondta, a 2015 óta tartó migrációs válságban még senki nem mondta ki Brüsszelben, hogy Európába illegális úton nem jöhet be senki, mégpedig azért, mert Brüsszelben bevándorláspárti bürokraták és politikusok dolgoznak, akik a migrációt nem megállítani, hanem menedzselni akarják.
Kiemelte: Brüsszelben azt gondolják, a bevándorlás hasznos, és megoldást jelentene Európa összes problémájára, a magyar kormány felfogása szerint azonban a migráció nem megoldás, hanem maga a probléma.
Hozzátette: nemcsak szavakban, de tettekben is támogatja az Európai Unió a bevándorlást, 2020 novemberében az Európai Bizottság elfogadta a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó integrációs és befogadási akciótervet. Ennek lényege, hogy Brüsszel irányítani akarja a tagállamok bevándorláspolitikáját, nyitott társadalmat szeretne, meg akarja szervezni a migrációt, finanszírozni akarja azt, lakást akar adni a bevándorlóknak, teljes jogú állampolgárként kezelné őket és szavazati jogot is adna nekik.
Menczer Tamás felhívta a figyelmet arra, a legveszélyesebb ezek közül az utolsó pont, amiben át akarják adni a politikai irányítást a bevándorlóknak; ez a szavazati jog megadásában és a politikai döntések átadásában valósulna meg.
Mint mondta, a tömeges bevándorlással, a családegyesítésekkel meg fognak fordulni az arányok a népességben, és a döntések átkerülnek a bevándorlóközösségek kezébe.
Cáfolta az európai életmód előmozdításáért felelős biztos, Margarítisz Szkínász szavait, aki szerint Európa tele van szír orvosokkal és ápolókkal, és mindenkinek joga van Európában tartózkodni. Ez hazugság, nem alapvető emberi jog, hogy bevándorlók tömegei átmasíroznak biztonságos országokon, minden törvényt megszegnek, és ráböknek egy helyre, hogy hol szeretnének élni – szögezte le Menczer Tamás.
Idézte Ylva Johansson belügyi biztost is, aki szerint a társadalmaknak szükségük van a migránsokra, a migránsok energiáira és ambícióira, és megjegyezte: erről az energiáról és ambícióról a magyar és lengyel határ védői „sokat tudnának mesélni”.
Kiemelte: Brüsszelben és Magyarországon ugyanazt mondják a bevándorláspártiak. Idézte Márki-Zay Pétert, a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, aki szerint nem veszélyesek a migránsok, és felidézte,
2015 óta migrációs hátterű terroristák 330 európai halálát okozták, merényletekben 1300-an megsérültek. Jelezte: az utóbbi időben egyre többször hivatkoznak arra, hogy az elkövető mentális nehézségekkel küzdött, és így nem büntethető.
Hangsúlyozta: amíg az Orbán-kormány vezeti Magyarországot, addig a határkerítés állni fog, a rendőrök és katonák ott lesznek, a jogi környezet „adott lesz”, és mindent megtesznek a bevándorlás ellen, elutasítják az illegális bevándorlás legalizációját és a kötelező kvótát.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt, egyidejűleg három irányból, tömeges, erőszakos és szervezett migráció tapasztalható Európa külső határain, és egyelőre az időjárási viszonyok romlása sem hozott számottevő csökkenést az illegális bevándorlók számában, sőt a novemberi számok radikális növekedést mutatnak. Kitért a fehérorosz határon az államilag támogatott „közrehatásra” az illegális bevándorlásban.
Elmondta: Afganisztánból naponta 30-35 ezren jönnek el, ezért feltételezhető, hogy a jelenlegi tendenciák folytatódni fognak, és nem csökken az illegális migránsok száma.
Bakondi György hozzátette: a korábbi évekhez képest hatszorosára nőtt az Európa határait kerítéssel őrzők száma, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az erőszakos, tömeges, szervezett határátlépés ellen ez jelenti a hatékony megoldást. Magyarország és Szerbia közös járőrözésbe kezdett a határon, ez segít a lakosság megnyugtatásában, és az embercsempészek, a határt szervezetten megközelítő migránsok távoltartásában is – mondta.
Tévesnek nevezte az EU migrációs politikáját, amely mindent finanszíroz, ami a migrációt támogatja, de nem ad forrást a határt védőknek, sőt, gyengíti azokat, Magyarországot például kötelezettségszegési eljárásban arra akarja rászorítani, hogy tegye lehetővé a migránsok belépését, a menekültkérelmek benyújtását, ezzel pedig „a kerítést szeretnék annulálni”.
Megjegyezte: ha ennek Magyarország eleget tenne, akkor a migránsok jogellenesen távoznának Nyugat-Európa felé a kérelmek benyújtása után. Kiemelte: a jelenlegi uniós szabályok nem alkalmasak a hatékony határőrizetre.
Bakondi György elmondta, a Frontex adatai szerint 2021 végéig 160 ezer határsértő jelent meg az EU külső határain, ez 70 százalékos növekedés 2020-hoz képest és 45 százalékos növekedés 2019-hez képest. Magyarországon eddig 109 710 határsértőt fogtak el, ez 2020-hoz képest háromszoros növekedés. Eddig 1126 embercsempészt fogtak el, tavaly ebben az időszakban 386-ot. Elmondta azt is, a magyar határon is egyre gyakrabban tapasztalnak nagycsoportos elfogásokat, kétségtelen az érkezők szervezettsége, nő az erőszakkal fellépő migránsok száma, és erősödik a nemzetközi szervezett bűnözés jelenléte is.
(MTI)
Kiemelt képünk forrása: Facebook/Menczer Tamás