Bányaszerencsétlenség Oroszországban – szabálytalanságok okozták

Negyvenhat bányász és hat bányamentő életét vesztette, miután robbanás történt és tűz ütött ki a nyugat-szibériai Kemerovo megye Belov városának közelében lévő Lisztvjazsnaja szénbányájában - közölték orosz hírügynökségek.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a bányában a baleset idején tartózkodó 285 ember közül 239-et kimentettek. 49 bányász megsérült, közülük 38-an kórházba kerültek, négyük állapota súlyos.

Dmitrij Gyemesin főügyészhelyettes szerint a tragédiát szikra által okozott metánrobbanás, valamint az attól keletkezett dinamikus lökés, továbbá az okozta, hogy a szellőzőakna füsttel telítődött. A baleset ügyében büntetőeljárás indult a munkavédelmi követelmények gondatlanságból halált okozó megsértése címén, amiért hét évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy őrizetbe vették a bánya igazgatóját és helyettesét, valamint a fejtési szakasz művezetőjét.

A Kuznyecki-medencében péntektől háromnapos gyászt rendeltek el. Vlagyimir Putyin elnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A bánya fejenként kétmillió rubel (jelenlegi árfolyamon mintegy 13 millió forint) fájdalomdíjat fizet ki az életüket vesztett bányászok családjának.

Jegor Krasznov főügyész elrendelte a bányabiztonság felülvizsgálatát a régióban. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a regionális műszaki felügyelet a Lisztvjazsnaja idei ellenőrzése során 139 szabálysértést állapított meg a bánya működésének ellenőrzésekor.

Az 1954-ben üzembe helyezett bányában 2004. október 28-án bekövetkezett metánrobbanás következtében 13 ember halt meg. A csütörtöki volt az elmúlt öt év legsúlyosabb orosz bányakatasztrófája. 2016 februárjában a Komi Köztársaság Szevernaja szénbányájában bekövetkezett robbanások 36 ember életét követelték.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma által 2016. február 28-án közreadott kép egy mentőcsapat tagjairól a Vorkutaugol orosz bányászvállalat Szevernaja szénbányájában. Harminchatra emelkedett a Komi Köztársaságban lévő település bányájában történt szerencsétlenség halálos áldozatainak száma, miután február 28-án egy újabb robbanást követően a hatóságok halottnak nyilvánították a három napja mélyben rekedt 26 bányászt. (MTI/EPA/Rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!