Ami a miénk

„Olyan magyar emberekhez fordultam, akiket érdemes meghallgatni, akikre érdemes figyelni, akiket személyesen is nagyra értékelek. Fontosnak tartottam, hogy a történelmi egyházak képviselői mellett jelen legyenek a kultúra, a tudomány, a sport, a civil világ, a média, a gazdaság és a politikai élet szereplői is”

– fogalmazott Novák Katalin a bemutatón, aki ajánlókat is írt az egyes szövegek elé.

Hozzátette: a szerzők között vannak ismert és a többség számára ismeretlen emberek, gyermekesek és gyermektelenek, kis- és nagycsaládosok, valamint olyanok is, akik fogyatékkal élő gyermeket nevelnek.

„Szó van az írásokban az összetartozásról és a megküzdésről, a közös nevező pedig a hit és a kegyelem”


Hirdetés

– mondta Novák Katalin.

A miniszter kiemelte: a kötetben található írások rólunk szólnak. Mint fogalmazott, valódi életeket ismerhet meg az olvasó, magasba repítő és mélyre szántó gondolatokat, amelyekből erőt meríthet a hétköznapokra. Olvasás közben van alkalmunk elgondolkodni arról, nekünk mit jelent a család, melyben élünk, amit a gyermekeinknek, unokáinknak kívánunk – tette hozzá.

A bemutatón elhangzott, hogy a kötetbe került szövegek különféle műfajokat képviselnek. Míg az egyházi szereplők jellemzően a prédikációhoz vagy az imádsághoz, az írók és költők irodalmi műfajokhoz nyúltak, addig például Sulyok Tamás alkotmánybíró három esettanulmányt mutat be a család témakörében – hangsúlyozta a politikus.

A kötetbe küldött írást egyebek mellett Ugron Zsolna író, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Polgár Judit sakkozó, nemzetközi nagymester, Miklósa Erika operaénekesnő, valamint Oláh Gergő énekes is. A kötetet a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) adja ki. A könyvek szerdától megvásárolhatóak a Libri könyvesboltjaiban – hangzott el a szerdai könyvbemutatón.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: Novák Katalin Facebook oldala

'Fel a tetejéhez' gomb