Orosz módszer a vírustagadás ellen

Az orvosok nyílt levelét TASZSZ hírügynökség tette közzé.

„Mi most mind kissé elfoglaltak vagyunk, és önök biztosan kitalálják, hogy mivel. Ugyanakkor, mérlegelve, hogy hányan olvassák és hallgatják önöket, és hányan hallgatnak önökre, találunk időt rá, hogy átvezessük önöket kórházaink vörös zónáján, intenzív és patológiai osztályán” – írták a szerzők, köztük kórház- és osztályvezető főorvosok.

Kifejezték meggyőződésüket, hogy a látogatást követően a címzettek megváltoztatják álláspontjukat, és „kevesebb ember fog meghalni”.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pozitív lépésnek minősítette az orvosok levelét, és kifejezte reményét, hogy a címzettek közül legalább egynek megváltozik a véleménye. Úgy vélekedett, hogy oltásellenesek vannak ugyan Oroszországban, de nem túl sokan.


Hirdetés

Az orosz operatív törzs szerdai adatai szerint egyébként az új koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 1240-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 267 818-ra nőtt Oroszországban.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 221,8 millió, az elmúlt napon pedig 416 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 884 680 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes az államfő részvételével megtartott online kormányülésen azt mondta, hogy Oroszországban a kollektív immunitás szintje 50,4 százalékos. Közölte, hogy az elmúlt egy hétben a megbetegedések száma 6,1 százalékkal csökkent. Bejelentette, hogy az orosz egészségügyi minisztérium Szputnyik M néven bejegyezett egy vakcinát, amelyet 12-17 év közötti fiataloknak fognak beadni legalább az egyik szülő, 15 éves kor felett pedig az érintett beleegyezésével. Az oltóanyag koncentrációja egy adagban egyötöde a Szputnyik V-jének, és decemberben kerül majd polgári forgalomba.

Vlagyimir Putyin a tanácskozáson fontosnak nevezte, hogy fejlesszenek ki Covid-19 elleni vakcinát a kétévesnél nagyobb gyerekek számára is.

 

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünkön koronavírusos beteget kísérnek védőruhát viselő ápolók egy moszkvai kórházban 2021. június 14-én. MTI/EPA/Makszim Sipenkov

'Fel a tetejéhez' gomb