Ismét adventi adománygyűjtést szerveznek

Hatodik alkalommal szervezi meg a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a családszervezetek jótékonysági adventi vásárát, amelynek befolyt összegéből idén a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonát támogatják - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Novák Katalin a videóban azt mondta: a gyűjtésben több mint 30 olyan családszervezet is részt vesz, amely fontosnak tartja, hogy karácsony közeledtével nemcsak a saját szervezetükhöz tartozó családokra, hanem minden magyar családra gondoljanak.

A Ficsak hat éve indította el – és azóta minden évben megszervezte – a jótékonysági eseményt, amelyen saját készítésű ajándékokat adnak el, és a befolyó összegből egy jó célt támogatnak – emlékeztetett a miniszter, aki hatodik éve az esemény fővédnöke. Hozzátette: idén a jótékonysági adventi vásárt online rendezik meg.

Király Nóra, a Ficsak alapítója a videóban elmondta: 1,5 millió forintot szeretnének gyűjteni az anyaotthonnak. Céljuk, hogy jó körülmények között élhessenek azok a nők, akiknek kapcsolati erőszak miatt el kellett menekülniük otthonról.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Áder Júlia, a köztársasági elnök lánya közösen adventi koszorúkat készítenek. Ezeket a Ficsak Facebook-oldalán lehet megvenni – ismertette Király Nóra, hozzáfűzve: emellett a www.adjukossze.hu oldalon is fogadják az adományokat.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: MTI/Bruzák Noémi

Iratkozzon fel hírlevelünkre