Gundel-Takácsék régi, unalmas egyházliberalizációs törekvéseket vesznek elő

Az érvelés a szokásos: történelmi változások, versengő értelmezések a kereszténytől az iszlámon át az LMBTQ-ig, a család kortárs hanyatlása, válás, élettársi kapcsolat és így tovább. Gundel-Takács még azt a kérdést is felteszi: muszáj-e definiálni egyáltalán a család fogalmát? Mint maga is megjegyzi, cikkében több kérdés szerepel, mint állítás. És a gondolatmenet nem is fut ki sehová – jegyzi meg élesen a Mandiner újságírója.

Szilvay Gergely szerint érdekes jelenség, hogy a senki által nem olvasott Szemlélek szerzőjének publicisztikája csak úgy odakerült a Telexre. Ráadásul egy sorozat részeként, amit az állítólag „értékalapú szerkesztőség” tagjai fognak írni. A Mandiner szerzője szerint a bugyuta árnyékbokszolásnak ígérkező sorozatban a következő kérdések merülnek fel:

„Tényleg csak férfi és nő közössége a család?
Miért ne folytathatna párbeszédet a közbeszéd terepein az egyház arról, hogy élnek közöttünk a saját nemükhöz vonzódó személyek?
Miért kellene a szőnyeg alá söpörni azt a tényt, hogy a nők eddig csupán mellékszereplők voltak a katolikus intézményrendszerben?
Tényleg gyengeségnek tűnne, ha bevallanák a katolikusok, hogy nincs előre megírt recept a szent iratokban minden élethelyzetre?
Jobb ember az, akinek több gyermeke van?
Mit kezdjünk keresztényként a meddőséggel?”

Persze, miért ne folytathatna az egyház párbeszédet a saját nemükhöz vonzódó személyekről? Ki állította, hogy ne tehetné? (Kérdés persze, mi lenne a „párbeszéd” célja, és kik beszélgetnek egymással.) Ki akarná „szőnyeg alá söpörni” (kissé bombasztikus megfogalmazás) azt, hogy a nők korábban „mellékszereplők” voltak a katolikus intézményrendszerben? – teszi fel a kérdéseket Szilvay Gergely.

Hozzáteszi:

az egész cikksorozat olyan álláspontokat tulajdonít a katolikusoknak, ami amúgy nem jellemző a katolikusokra, maximum a katolicizmus ellenfelei által felskiccelt karikatúrára.

Mi lehet a célja a sorozatnak?

Az újságíró szerint egyszerűen az egyházi tanítás és álláspont megváltoztatását elérni kívánó taktikai lépésről van szó, azaz ezzel meg kívánják dolgozni a közvélemény azon részét, amely olvas Telexet.

Mindez persze álnaiv csomagolásban: ők csak felvetnek, kérdeznek, párbeszédre hívnak, ártatlan bociszemekkel.

Ugyanakkor az egész akció valójában a dekonstruálás, a leépítés, a szétszórás, az elbizonytalanítás felé mutat.

A társadalomtudomány fogalomalkotásának problémájára utalva jegyzi meg a publicista, hogy nem egyértelmű a definíciója a nemzetnek, a civilizációnak, Európának és valójában semminek. Ez a tudomány maga kreálta definíciós kényszer azonban maradjon a saját problémája.

Az, hogy a definíciók nem fekete-fehérek, azonban még nem jelentik azt, hogy amit definiálnak, azok nem léteznek és nem határolhatók körül nagyjából egyértelműen.

Egy korábbi állítását idézve írja Szilvay Gergely:

ha bármi család, amit hirtelen valaki annak tart, akkor semmi sem az.

Jó lenne, ha Gundel-Takácsék nem tennének úgy, mintha témáikat és kérdéseiket ők találták volna fel, és valami baromi úttörő munkát végeznének, mert valójában semmi újjal nem állnak elő. Régi, unalmas egyházliberalizációs törekvéseket vesznek elő, valószínűleg nem pusztán saját ötletből, a baloldal klasszikus elbizonytalanító és alapfeltörő taktikáit alkalmazva. A Szemlélek nem csak úgy tűnődget és kérdezget: aktívan politizál és kultúrharcol, mégpedig a baloldalon, keresztény mázzal leöntve – zárja sorait a publicista.

A teljes írás itt olvasható.

Kiemelt képünk forrása: Pixabay