Magyarországra menekülnek a migránsok elől

Ez a Svédország már nem ugyanaz

A svéd bűnmegelőzési tanács adatai szerint 2019-ben már Svédországban történt a legtöbb lövöldözéses haláleset, 2020-ban rekordot döntött az emberölések száma. Britta Kjellin ezért is költözött el Svédországból Magyarországra. A család Közép-Svédországból költözött országunkba még 2018-ban a gyermekeik biztonsága érdekében. Ez a Svédország már nem az, amiben felnőttek. A költözésen már 5-6 éve gondolkodtak, mivel munkájuk révén olyan dolgokkal is találkoztak, amit a svéd média nem mutatott be. A házaspár ügyvédként dolgozik, két gyermekük van. Egyikük 20 éves, a másik 10.

„Biztonságos környezetben szeretnénk felnevelni a gyermekeinket. Egy olyan országban, ahol az ember büszke lehet a hazájára, a lobogójára és a származására” – mondta Britta Kjellin a Kossuth Rádió műsorában.

A család három éve él Magyarországon. Idősebbik gyermekük a gimnázium befejezése után költözött a családhoz és másfél éve dolgozik egy magyar cégnél. A fiatalember szerint sokkal nagyobb biztonságban vannak itt, mint Svédországban. Elmondta, hogy nem a belvárosban élt, de nem is rossz környéken, inkább egy jó környék legszélén. Egy ismerősét megölték, nem kegyelmeznek sem gyereknek, sem idősnek, veszélyes ott élni. A svéd média egyáltalán nem számol be a bűnözés növekedéséről, sokszor már a rendőrök sem mennek ki ha bejelentést kapnak. Felfegyverzett bűnözők uralnak egész városrészeket.

„Vannak olyan negyedek, amelyekben csak külföldiek élnek már. Az ott egyenlő az életveszéllyel, napközben is” – jegyezte meg az idősebbik gyerek.


Hirdetés

A bevándorlást Britta Kjellin katasztrofálisnak tartja, emiatt élnek hazánkban. Elmondta, hogy a svéd iskolákban már a svédek vannak kisebbségben,és ellentétben az ottani helyzettel, itt nyugodtan sétálhat éjszaka Budapest utcáin. Fiát már az iskolában piszkálták is azért, mert svéd. Az integráció egy kudarc, és nem a svédek integrálják a migránsokat, hanem fordítva.

Ha nem integrálsz embereket a társadalomba, előbb-utóbb ők integrálnak téged. És úgy változtatják meg a társadalmat, ahogy ők kívánják – jegyezte meg a műsorban az édesanya.

Elmondta, hogy aki kritizálni meri a svéd migrációs politikát, azt azonnal rasszistának bélyegzik. Pedig meglátása szerint a migrációkritikusság nem rasszizmus.

Az eredeti cikk és az adás itt érhető el.

 

Kiemelt képünk illusztráció, melyen illegális bevándorlók érkeznek a szicíliai Ragusa közelében fekvő Pozallo kikötőjébe 2021. május 21-én. MTI/EPA/ANSA/Francesco Ruta

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb