Tiltakoznak a lovak miatt a magyar sportolók is

Több mint 650 öttusázó - köztük számos magyar versenyző - lemondásra szólította fel a nemzetközi szövetség (UIPM) vezetőit, miután utóbbiak úgy döntöttek, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás nem lesz része a sportágnak.

A Klaus Schormann elnök, valamint az alelnökök, a főtitkár és a végrehajtó bizottság tagjainak távozását követelő nyílt levelet 667 volt és jelenlegi öttusázó írta alá, a magyarok közül például Kovács Sarolta, Guzi Blanka, Gulyás Michelle, Gyenesei Leila, Tibolya Péter, Balogh Gábor, Fábián László és Marosi Ádám – írja az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

„A sportolókkal és a tagszövetségekkel folytatott konzultáció nélkül a vezetőség aláásta az öttusa eddigi 109 éves történelmét, ezért egyhangúlag kinyilvánítjuk bizalmatlanságunkat”

– jelentették ki az aláírók. Hozzátették, a jelenlegi elnök és a végrehajtó bizottság lépései azt mutatják, hogy új vezetőtestületre van szükség, amelynek tagjai képesek a sportág hosszú távú érdekeit szem előtt tartani, kiállni a sportolókért és megvédeni az öttusa helyét az olimpiai programban. A német Schormannt a november 27-28-án sorra kerülő online tisztújító kongresszuson újabb négy évre elnökké választhatják – ez lenne a nyolcadik ciklusa -, mivel ellenjelölt nélkül indul.

Az eddigi hírek szerint a lovaglást a kerékpározás válthatja a sportág programjában, erről is november végén döntenek. Az új sportágtól követelmény, hogy ne legyen drága, könnyen szállítható legyen az eszköz, és a fiatalok körében népszerű legyen.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – például a lövészetet és a futást jelenleg együtt rendezik egy kombinált szám keretében -, de a sportágak sosem cserélődtek.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elnöke látható a Volán Fehérvár SC öttusázói Börgöndi úti komplexumának bejárásán Székesfehérváron 2021. március 25-én. MTI/Vasvári Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!