Nagy a baj – már a kórházgarázsban is betegek vannak

A rigai vezetés a múlt héten kért segítséget az Európai Uniótól, több mint 130 lélegeztetőgép és életfunkciók nyomon követésére szolgáló monitorok százainak beszerzésére – közölte a BNS balti hírügynökség.

A lettországi kórházakban vasárnapi adatok szerint 1526 Covid-beteget kezeltek, amire a járvány kitörése óta nem volt példa. A Delfi hírportál közölte, hogy Riga egyik legnagyobb kórházának előcsarnokát is átalakították betegek ápolására. Egy másik fővárosi kórház pedig a mentőautós garázsából csinált 21 ágyas osztályt a betegek megfigyelésére.

„Békeidőben egyetlen országnak sincs kapacitása arra, hogy megbirkózhasson ilyen válsággal”

– hangsúlyozta Twitter-oldalán Daniels Pavluts lett egészségügyi miniszter; egyben megköszönte az országoknak felajánlásaikat. A svéd polgári védelmi hatóság közlése szerint nyolcvan lélegeztetőgépet küldtek Lettországba. Hat további lélegeztetőgépet Finnország küldött; Magyarország egyéb egészségügyi készletekkel segítette ki a balti országot.


Hirdetés

A rigai vezetés azt is fontolgatja, hogy egészségügyi személyzet iránti kérelemmel fordul az Európai Unióhoz, tekintettel arra, hogy kevés a kórházi dolgozó.

Közép- és Kelet-Európa több országában, így Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Lengyelországban is erősen megugrott a fertőzöttek száma ősszel, miközben a beoltottak száma alacsony szinten maradt. Lettország az európai országok közül elsőként jelentett be az idén ősszel ismét országos karantént, egyelőre november 15-ig. A rigai kabinet október 21-én újabb átfogó járványügyi korlátozásokat és éjszakai kijárási tilalmat vezetett be a járvány megfékezésére.

A fertőzöttségi ráta százezer lakosra átlagosan meghaladja az 1600-at, és ez a legmagasabb arány az Európai Unióban. Lettországban a felnőtt lakosság 59 százalékát immunizálták, miközben az európai uniós átlag 75 százalék. A rigai vezetés hónapok óta igyekszik serkenteni az oltakozási kedvet.

A járvány kitörése óta Lettországban 219 911 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 3269-en haltak meg a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben.

 

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünkön a BM Heros Zrt. technikusai lélegeztetőgépet szerelnek össze a cég kőbányai üzemcsarnokában felállított a higiéniai és biztonsági követelményeknek maximálisan megfelelő, szűrt levegőjű hatalmas sátorban 2020. május 28-án. A 450 négyzetméteres üzemcsarnokban és a benne lévő sátorban 17 szakember dolgozik az állami tulajdonú zrt. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által fejlesztett lélegeztetőgépének sorozatgyártásán. MTI/Mónus Márton

'Fel a tetejéhez' gomb