Nem biológiai fegyver a koronavírus

A Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának (DNI) hivatala a nyilvánosságra hozott dokumentumban egyaránt lehetséges elméletnek tartja mindkét verziót. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a szakértők között nézeteltérés van abban, melyik verzió a valószínűbb, illetve egyértelmű megállapítások tehetők-e az ügyben.

A jelentés mindemellett kizárta annak lehetőségét, hogy a koronavírus biológiai fegyver lenne, arra hivatkozva, hogy ezen elmélet támogatói nem férnek hozzá a Vuhani Virológiai Intézethez és hamis információkat terjesztenek.

A mostani jelentés tulajdonképpen a DNI augusztusi beszámolójának frissített változata. A korábbi dokumentum, amelynek összeállítására Joe Biden amerikai elnök adott utasítást, kiemelte, hogy csak Kína segíthetne a világszerte eddig csaknem ötmillió ember halálát okozó új koronavírus tényleges eredetét érintő kérdések megválaszolásában.

A hírszerzési jelentések olyan időszakban készültek, amikor a két ország kapcsolatai több évtizedes mélypontra süllyedtek. Kína mindemellett határozottan tagadta, hogy a Covid-19 kórokozója a vuhani állami virológiai laboratóriumból szabadult volna ki.


Hirdetés

(MTI)

Kiemelt kép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb