Soros György áll a független médiacég mögött
A két baloldali pénzóriás, Soros György és Reid Hoffman közös vállalkozásba kezdett. Kedden indult útjára a kettejük vagyonából pénzelt Good News Inc., amelynek célja az álhírek kiszűrése, és a „valódi hírek” terjesztése. Ironikusan azt a Tara McGowant bízták meg a cég vezetésével, akit korábban több médiacégével kapcsolatban is álhírterjesztéssel vádoltak.
Tara McGowan, a „független” szakember
Tara McGowan és a vele dolgozó tanácsadók véletlenül sem a Republikánus Párt szimpatizánsai közül kerültek kiválasztásra. McGowan 2012-ben és 2016-ban Barack Obama és Hillary Clinton kampányában dolgozott. 2020-ban Acronym nevű nonprofit cége 100 millió dollárt költött egy Donald Trumpot lejárató internetes kampányra.
McGowan és két vállalkozása, az Acronim és a Courier Newsroom is álhírbotrányba keveredett.
Gabby Deutch, a NewsGuard’s szerzője 2020 februárjában a következőt írta a médiacégekről: „A Courier és az Acronym kihasználja a helyi újságírás népszerűtlenségét, és olyan dolgot terjeszt, amire nincs szükségünk: a hiperlokális partizánpropagandát.”
A cég tanácsadói testületében pedig csupa demokrata aktivista kapott helyet, köztük egy úgynevezett márkabiztonsági ügyvéd, Nandini Jammi. Jammi márkavédelmi munkája „abban merül ki – írja az RT –, hogy kapcsolatba lép olyan reklámcégekkel, amelyeket azok az emberek használnak, akikkel ő nem ért egyet, és rasszistának nevezi őket”.
Mindezek fényében felmerül a kérdés, hogy az eddig propagandatevékenységet folytató alkalmazottak hogyan fognak egy független, csak valós híreket terjesztő oldalt üzemeltetni. Márpedig McGowan nyilatkozatai alapján egyértelműen ez lenne a cél.
„Független” vállalkozók „független” médiacége
McGowan a frissen induló Good News Inc.-t úgy írta le, mint egy „civil inkubátor, melynek célja, hogy azonnali megoldást találjon az álhírek kiszűrésére, és növelje a valós információk terjedését az online térben”. Továbbá azt is nyilatkozta, hogy ez a kezdeményezés „javulást hoz a rosszul működő információs ökoszisztémába, amelyben most élünk”. Szerinte ez egy „közös kihívás mindenki számára az amerikai demokrácia érdekében”.
„Én is úgy gondolom – tette hozzá –, hogy a demokráciában fontos a választási győzelem. De az információs krízis a politika felett áll, és azon túlnyúló megoldást igényel.” Hogy igazolja, az új kezdeményezés nem egy újabb szócsöve a demokrata propagandának, elmondta, hogy a Good Information egyes jobboldali, konzervatív híroldalakat is hajlandó támogatni.
Példaként megemlítette a The Bulwark – nyíltan Trump-ellenes – jobboldali újságot, mint a Good Information egyik támogatottját. A The Bulwarkkal csupán az az egyetlen gond, írja az RT, hogy csak papíron konzervatív, az általuk képviselt irányvonal nem felel meg a jobboldali szellemiségnek.
Természetesen az sem véletlen, hogy a kezdeményezés anyagi támogatói Soros György és Reid Hoffman, demokrata párti milliárdosok, akiknek egyáltalán nem áll érdekében a valós információközlés. Az álhírekkel szemben láthatjuk, hogy a Good Information Inc. egy újabb felülete a liberális propagandának.
Forrás: RT
Kiemelt képünk forrása: Flickr.com