A férfit már nem lehet férfinek nevezni

„Az első női négycsillagos katonatiszt címet egy férfi vette át”

– olvasható Banks bejegyzésében, amelyet azután írt, hogy a múlt héten Levine-t az Egyesült Államok közegészségügyi szolgálata hivatalos hadteste négycsillagos admirálissá neveztek ki.

„Ha valakit, aki férfinak született és 54 évig férfiként élt, az első női négycsillagos tisztnek nevezünk, az sértés minden kislány számára, aki arról álmodik, hogy egy napon áttöri a láthatatlan akadályokat”

– fogalmazott a republikánus politikus egy következő bejegyzésében.


Hirdetés

Rachel Levine, a Joe Biden vezette adminisztráció egészségügyi miniszterhelyettese. Az első transznemű, aki az Egyesült Államok szövetségi kormányában magas tisztséget kapott. Az 1957-ben született gyermekgyógyász az élete nagy részét Richard L. Levine néven, férfiként élte le. Két gyermeke is született, majd úgy döntött, hogy nevet és nemet változtat. Országosan akkor híresült el, amikor 2020-ban, a koronavírus-járvány csúcspontja idején, Pennsylvania állam egészségügyi vezetőjeként elrendelte, hogy az idősotthonokban helyezzék el a kórházból elbocsátott, de még nem gyógyult koronavírusos betegeket. Előtte azonban a saját édesanyját kivette az egyik idősotthonból.

A Twitter indoklása szerint a republikánus Banks képviselő bejegyzése gyűlöletkeltő volt, ezért a fiókját felfüggesztették. A közösségi mikroblog-szolgáltató azzal érvelt: szabályzata szerint senki nem népszerűsíthet erőszakot, nem fenyegethet, vagy zaklathat más felhasználókat a nemi identitásuk miatt.

„A bejegyzésem ténymegállapítás volt”

– írta a politikus a személyes Twitter-oldalán.

„A nagy technológiai vállalatoknak nem kell egyetérteniük velem, de nem kellene kitörölniük sem. Ha elnémítanak engem, elhallgattatják majd önöket is. Nem engedhetjük meg, hogy a nagy techcégek megakadályozzák, hogy kimondjuk az igazságot”

– tette hozzá Banks. A republikánus képviselő kijelentette: nem hátrál meg.

„A nagy technológiai vállalatokat elszámoltathatóvá kell tenni”

– fogalmazott.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: Jim Banks Facebook oldala

'Fel a tetejéhez' gomb