Gyurcsányt és Sorost védte Márki-Zay

Márki-Zay Péter előválasztási kampányában még bátran „ellenzékváltást” hirdetett, magát elitkritikus „konzervatív”, „keresztény” jelöltként határozva meg, a kommunikációjában azonban előválasztási győzelme után látványos baloldali fordulat következett be – írták. A Századvég Márki-Zay Péter CNN-nek, Newsweeknek adott interjúját, valamint az október 23-ai ünnepi beszédét értékelte ki – közölték.

Az elemzés szerint a hazai baloldali-liberális pártok politikájában – a Demokratikus Koalícióval (DK) az élen – hosszú évek óta „nyomon követhető a nemzetközi, globalista orientációjú, progresszív politikához való igazodás, mintakövetés”. Itthon is elősegítenék a nemzetállami keretek lebontását, a bevándorláspárti politika megteremtését, valamint „az új identitáspolitika keretei között az LMBTQ-életformák elvárásainak érvényesülését, a diverzitás, inkluzivitás és pozitív diszkrimináció elveinek népszerűsítését. Ezek a célok sehol a világon nem részei a konzervatív, jobboldali gondolkodásnak” – jegyezték meg.

Hozzátették: Márki-Zay Péter az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként látszólag kritika nélkül azonosul azon baloldali pártok politikai napirendjével, amelyek „leváltását” ígérte és amelyektől igyekezett megkülönböztetni magát.

A Századvég emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal az elmúlt években sorozatosan bírálta a nemzeti kormánynak a határok védelmére és a kontrollálatlan migráció megfékezésére irányuló bevándorláspolitikáját. Hódmezővásárhely polgármestere – folytatva a balliberális „hagyományt” – a CNN-nek adott interjújában kiemelte, hogy „emberséges bánásmódra” lenne szükség a menekültekkel szemben „akárhonnan is érkezzenek hozzánk”.


Hirdetés

A Századvég felidézte: amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez, a DK közölte, tenni fognak arról, hogy a referendum érvénytelen és eredménytelen legyen, Gyurcsány Ferenc pedig „szégyenteljesnek” nevezte a gyermekeket érintő szexuális propaganda megakadályozását célzó jogszabályt. Ehhez hasonlóan Márki-Zay az amerikai Newsweek magazin hasábjain úgy foglalt állást a témában, hogy „hagyományos konzervatívként” és katolikusként támogatója az „Orbán által támadott” LMBTQ-közösségeknek – jegyezte meg az elemzés.

Hangsúlyozták: az interjúban „a baloldal miniszterelnök-jelöltje” kifejtette, „helyrehozza” az ország kapcsolatait Brüsszellel, valamint október 23-ai beszédében is megemlítette, hogy – hatalomra kerülése esetén – „az európai szövetségeseink, a NATO iránti lojalitás fogja meghatározni” a külpolitikáját.

A nemzetállamok mozgásterét szűkítő, Brüsszel javára történő hatáskör-átruházásra irányuló kezdeményezések szintén a baloldal hagyományos politikai eszköztárába tartoznak – emelték ki. Többek között Gyurcsány Ferenc 2019-es meglátása szerint „ha Európa sikeres akar lenni, csak egy út lehetséges: az európai népek még szorosabb együttműködése, az Európai Egyesült Államok ügye” – idézték fel.
A Századvég összegzése szerint Márki-Zay Péter a baloldal által korábban kijelölt politikai irányvonal következetes folytatója, aki előválasztási győzelme után – a balliberális elitváltásra vonatkozó ígéreteit zárójelbe téve – határozottan elköteleződött Brüsszel elvárásainak „lojális” teljesítése mellett, beleértve a bevándorlók jogainak érvényre juttatását is.

A hódmezővásárhelyi polgármester „fordulatát” jelzi, hogy az október 23-án elmondott beszédében a Gyurcsány Ferenccel kötött szövetségét is igyekezett legitimálni. Ezzel kapcsolatban a kommunista, de idővel „jó oldalra állt” Nagy Imre 1956-os szerepvállalását elevenítette fel, utalva arra, hogy úgy lehet győzelmet aratni, ha „nem azt nézzük, hogy kik állnak mellettünk, hanem hogy kik állnak velünk szemben”.

Mindezek fényében kevésbé meglepő, hogy Márki-Zay Péter ezt követően kijelentette, hogy a jobboldal 12 év alatt nem tudott „semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre”, valamint az amerikai tőzsdespekuláns védelmében megjegyezte, hogy az EU-nak évente egymillió migráns befogadását javasló „Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani” – írták.

„Márki-Zay Péter karrierpolitikusként felismerte, hogy a baloldali pártok támogatását akkor őrizheti meg, ha maradéktalanul magáévá teszi ezen politikai erők retorikáját és üzeneteit”, ez a lépése ugyanakkor azt is jelenti, hogy az ellenzék valódi megreformálása helyett pusztán a baloldali politika folytatására tud garanciát nyújtani – áll a Századvég elemzésében.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: Szennyes Krisztián / Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb