KULTÚRA IN EINER KLEINEN ÖSTERREICHISCHEN STADT
A kultúra aranyozott kulcsa mindig is a baloldal kezében volt, ahogyan az értelmiség is csak akkor valódi értelmiség, ha semmiféle elhajlást nem viseltet a „nemzetieschkedő-magyarkodó” pórias és mucsai értéktelenség irányába, az újságírás is baloldali műfaj, mint azt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége volt elnöke kifejtette, továbbá a humor is jogosan köthető hozzájuk. Állításuk szerint.
Ezt a fura és röhejes mítoszt a mai napig próbálják fenntartani, túlmisztifikált ürességet igyekeznek nagy dologként eladni és ha rajtuk múlik, a csillogó papírba csomagolt fekáliát is rásózzák a kerek szemmel bámuló rajongóikra. Elvarázsolt idős drukkereik szeretnének intellektuelnek látszani, ha már otthon csak pörkölt van, meg rongyos szőnyeg, a fiataloknak meg mindegy, csak a sznobéria langymeleg ölelésében villantsanak magukról egy emelkedett pózt a haveri társaságban.
A másik trükk még alattomosabb: arcátlanul és tényeket cáfolva kikiáltani magukat függetlennek. Míg az ő szemükben minden és mindenki NER-bérenc, a saját kis megveszekedett köreik mindig objektívek és mondhatni „mértéktartóan, reálisan hazafiak”.
Gonosz az, aki a függöny mögé akar látni, aki elrontja a játékot, aki esetleg kirakja az egyszerű Rubik-kockát. Szinte konszenzusos a néma megállapodás saját szavazóikkal: tudod mi van, te is látod, játssz te is velem függetlent, mert a világ felé mutatott ártatlanul pislogó szemekkel mindig sikerül „gyűlöletkeltőnek és NER-lovagnak” beállítani bárkit, aki esetleg az igazságról beszél. Ezer éves trükk, Matkovich üknagyi még az SZDSZ idejéből mentette át ezt a produkciót. Maguk sem hiszik eme butaságot, de hát ez a nagykabát már rájuk nőtt.
Egy Jászai Mari-díjas Kis Domonkost Vargára cserélt a városháza
Ez a brigád régen felismerte: a kultúrán át kell menetelni, megváltoztatni a gondolkodást. Hogy láthatatlanul belopózzanak a fejekbe. No és nem mellesleg, fenntartani a jó elvtársakat a víz felszínén ebben az egyre záródó csapokkal teli időben. Tavaly sikerült addig rugdosni és fenyegetni rögvest hatalomra kerülésük után a sikeres Jászai Mari-díjas Kis Domonkos Márk színház-igazgatót, hogy végre a Bölcsek Köve Varga Katalin kezében landolhatott, aki igazi színházi impresszárió. Ja, nem, jogász. Logikus, ennyi erővel bárkit odaültethetnénk ügyvezetői pozícióba egy ilyen intézmény élére.
A minden bizonnyal különlegesen tehetséges és kőkeményen független favorit Katika nem rest a váci polgárokat elárasztani autonóm produkciókkal. Itt van például az Október 8-ai bemutató, Dennis Kelly: Árvák című alkotása. Idéznék a méltatásából: „Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat.”
Lehet, hogy a fülszöveg írójának ez határozza meg mindennapjait, de nem lehetne bennünket, normális embereket kihagyni az ilyen beteg lázálmokból?
Persze tanítani akarnak bennünket, mindig a jó szándék vezeti szívüket, ezeknek minden percét a jóemberkedés határozza meg. Hogy kétség ne férjen a totális independenciáról, megemlíteném a produkció áldott szervezőit: a „MANNA és a Szentendrei Teátrum”, akik szorosan együttműködtek a FREESZFE-bohóckodással.
De ne hagyjuk ennyiben, nézzük a csapatot is: rendező: Horváth János Antal, aki leginkább a pinceszínházakban érzi otthon magát, hasonlatosan bizonyos bogarakhoz. (Remegő kézzel olvastam a híreket, mondotta az SZFE nagycirkusza idején – talán kevesebb fogyasztást kellene produkálni, teszem hozzá…) Becses neje, Lovas Rozi, freeszfés aláíró a főszerepben, továbbá Lengyel Tamás, aki szilveszter idején émelyítő ripacskodással próbált köszöntőt mondani Ádert gúnyolva, és maga Noár, akiről annyit sikerült kideríteni, hogy Molnár Áron a neve és tehetség híján bármilyen szánalmas hülyeséget képes elvállalni, hátha a Dobrev-kormányzat idején a jövőben majd kap valami színházat, ahol pojácáskodhat.
Szinte állandó foglalkoztatottságban áll Vácott az Orlai Produkció is (Az Orlai Produkciós Iroda művészei és munkatársai támogatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiáját), amely előszeretettel segíti a nézőket az LMBTQZI életérzés édes átéléséhez előadásaival, továbbá kapcsolt részként a vérfüggetlen „Heti Hetes” csepűrágóit is a napi betevőhöz juttatja.
Itt a szívecskés őszi program, ha tudnak, tessenek választani!
Nekik köszönhető a szintén városunkba érkező pazar műsor, a nagy Péterfy-Novák Éva tollából az „Egyasszony”. Évi néni mélyen objektív módon undorral bunkózza unalmas perceiben a magyar focidrukkereket, mert hát az angolok és olaszok között nem látott ő még bunkót. Egymás véresre verése gondolom fel sem érhet a műanyag pohár futballpályára dobásával. Bár, lehet, hogy csak ejtették, ahogyan Fekete-Győr a rendőrsorfal elé a füstgránátot… A dráma egyszemélyes interpretálója Tenki Réka lesz… Aki… Aki… Oscar-díjat érdemelne, mivel bőszen együtt tüntetett a freeszfés bohózatban Karácsony Gergellyel szeptemberben.
Ez mind csak véletlen, a sok független tehetség sorsszerű koncentrálódása egy végre nem NER-szolga színházban. Kern András, Hernádi Judit, Gálvölgyi mind-mind csak ártatlan és tök önkéntelenül került a kínálatba. Nincs hálózat. Nincs lélegeztetőgép levitézlett komcsi-nosztalgiában élő ripacsoknak és feltörekvő hipszter új generációs ellenzéki budiszínházakban zoknibábozó senkiknek. Csak mi képzeljük!
Itt csak egy dolog volt szembántó: az elfogult diktatórikus kultúra, amelyet sikerrel legyőzött a szabadság friss lélegzete a cseppet sem áporodott visszajáró kísérteteivel kézen fogva. Ja, már megint nem.
