Varga Judit üzent a „LIBE-turistáknak”

Varga Judit annak alkalmával nyilatkozott, hogy a bíróság hétfőn kezdi meg a beadvány megvitatását.

A miniszter azt mondta, naivitás volna azt gondolni, hogy Brüsszel nem helyezi majd nyomás alá a bírákat, miként az eljárás felgyorsítását is sikerült elérnie.

Varga Judit bírálta az Európai Parlament bevándorláspárti többségét is, amelynek „csak az a fontos, hogy megvonják az uniós forrásokat, így beavatkozva a jövő évi választásokba”. Varga Judit abszurdnak nevezte az Európai Bizottság azon felvetését, hogy már októberben, a bírósági döntés előtt induljanak jogállamisági eljárások. Ezzel Brüsszel nemcsak a kormányfők egyezségét rúgná fel, a saját ígéretét is megszegné. „De hozzászoktunk már sajnos ezekhez a politikailag motivált koncepciós eljárásokhoz” – tette hozzá.

„Arra ugyanakkor nem számítottunk, hogy az uniós intézmények akár egymásra is ilyen agresszív nyomást helyeznek”, amivel megrendítik az európai együttműködésbe vetett bizalmat

– mondta Varga Judit. Hozzátette: a kormány felkészült minden eshetőségre.

Az Európai Parlament állampolgári bizottságának (LIBE) budapesti látogatása kapcsán a miniszter kifogásolta, hogy a „LIBE-turisták” kevesebb mint egy órát szántak a kormány álláspontjának megismerésére.

„De ha már így alakult, úgy gondoltuk, hogy megajándékozzuk őket egy könyvvel, amely a Magyarország ellen indított nemtelen támadásokat és a balliberális percepciókat bontja szét darabjaira és cáfolja meg jogi érvekkel alátámasztva. Ki tudja, hátha valaki legalább hazafelé a repülőn megvilágosodott belőle”

– tette hozzá.

„A bevándorláspárti baloldal egyre erőteljesebb nyomást helyez majd ránk a következő időszakban, és ha kell, a magyar emberek kárára próbálja majd a kormányt térdre kényszeríteni. Van azonban egy rossz hírünk: a magyar érdekeket és értékeket mindig megvédjük” – mondta a miniszter.

 

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Varga Judit

'Fel a tetejéhez' gomb