Elfogták az Iszlám Állam terrorszervezet egyik vezetőjét

Az iraki hírszerzés elfogta az Iszlám Állam terrorszervezet egyik magas rangú tagját, Számi Dzsászim al-Dzsaburit, aki a csoport pénzügyeinek irányítója, illetve korábban a 2019-ben likvidált vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak a helyettese volt - közölte hétfőn a Twitteren Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő.

Számi Dzsászim al-Dzsaburit Irak határain kívül fogták el, de további részleteket nem közöltek az iraki hírszerzés komplex külső műveletéről.

A kormányfő arra utalt, hogy az akciót vasárnap hajthatták végre, miközben a biztonsági erők „hősei” a választások lebonyolítását biztosították.

Az amerikai pénzügyminisztérium 2015-ben tette rá a szankciókkal sújtott terroristák listájára amiatt, hogy al-Dzsaburi anyagi és egyéb támogatást nyújtott az Iszlám Államnak: irányította a dzsihadista szervezet pénzügyeit, kezelte kőolaj- és földgázvagyonát, illetve vezette a műkincsekkel és ásványkincsekkel kapcsolatos műveleteit. 2014 augusztusában az Iszlám Állam ellenőrzése alá került Moszul városban a szervezet második számú parancsnoka volt.

Az iraki kormány 2017 decemberében hirdetett győzelmet az Iszlám Állam felett. Bagdadival az Egyesült Államok különleges erői végeztek 2019-ben Északnyugat-Szíriában. Akkor az amerikai külügyminisztérium pénzjutalmat ajánlott annak, aki segít kézre keríteni az Iszlám Állam vezetőit, és köztük szerepelt a-Dzsaburi neve is.

Az iraki biztonsági erők közleménye szerint al-Dzsaburi az egyike azoknak, akiket az Iszlám Államhoz kötődően a legnagyobb erőkkel kerestek nemzetközi szinten. Közeli kapcsolata van a szervezet jelenlegi vezetőjével, Abu Ibráhim al-Hasemi al-Kurasival is.

Egy idei ENSZ-jelentés szerint az Iszlám Államnak ma is 10 ezer aktív harcosa rejtőzködik Irakban és Szíriában.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön iszlamista szélsőséges tálib fegyveresek járőröznek Kabulban 2021. augusztus 16-án. MTI/EPA/STRINGER

Iratkozzon fel hírlevelünkre