Karácsony visszalépett, Márki-Zay meg minden fideszest kirúgna

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, egyórás csúszással kezdődött péntek délelőtt tizenegy órakor az a sajtótájékoztató, ahol Karácsony Gergely bejelentette, hogy kiszáll a baloldali miniszterelnök-jelölti castingból.

„Némi mérlegelés után, de jó szívvel jelentem be önöknek, hogy a miniszterelnök-jelölti kampányomat befejezem, és a támogatóimat arra kérem, hogy az előválasztás második fordulójában Márki-Zay Pétert támogassák”

– jelentette ki a főpolgármester. Az Országház melletti téren összegyűlt tömeg tapssal üdvözölte a döntést.

Karácsony Gergely ezután hosszan méltatta a hódmezővásárhelyi polgármestert, továbbá arról beszélt, hogy nem mindenben ért egyet Márki-Zay Péterrel, például mást gondolnak az adórendszerről is. A főpolgármester szerint túl keveset beszélt a hitéről a kampány alatt, emiatt gyengült meg teljesen a két forduló között. A háttérben valójában kudarcos budapesti városvezetése állhat, mint ahogyan arról a Magyar Nemzet korábban is beszámolt.


Hirdetés

A párbeszédes politikus szerint, aki nem hoz áldozatot az nem hazafi, visszalépését pedig amiatt tartotta indokoltnak, mert úgy érzi, hogy jövőre nem tudná legyőzni Orbán Viktort az országgyűlési választáson.

Karácsony ezen kijelentése azért visszás, mert eddigi kampányának lényegében az volt a fő üzenete, hogy ő képes legyőzni a miniszterelnököt, óriásplakátjaira is ezt az üzenetet tette ki – írja a Magyar Nemzet.   

A főpolgármester azzal adta át a szót Márki-Zay Péternek, hogy reméli, hogy a következő napokban-hónapokban államférfivá tud majd válni.

Karácsony Gergely sajtótájékoztatója a Kossuth téren, József Attila-szobránál. Forrás: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

A baloldali háziversenyen harmadik helyet elérő hódmezővásárhelyi polgármester arról beszélt a tájékoztatón, hogy Karácsony értékeit mostantól ő is képviseli, és azt is elárulta, hogy a főpolgármestert a DK is megkereste.

„Dobrev Klára vezetésével nem tudunk hárommillió embert megszólítani ezzel a programmal”

– jelentette ki Márki-Zay Péter, aki ezek után jobboldaliságát bizonygatta, majd arról beszélt, hogy Orbán Viktornak nem lesz ellene esélye a jövő évi voksoláson, amennyiben ő nyer a baloldal háziversenyében.

A városvezető elcsukló hangon a gyermekeiről beszélt, és megfenyegette Hollik Istvánt, a Fidesz kommunikációs igazgatóját és sok más „fideszest” is azzal, hogy ki lesznek rúgva, amennyiben jövőre ő nyer

– írja tudósításában a Magyar Nemzet.

 

Forrás: Magyarnemzet.hu

Kiemelt képünk forrása: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb