Dobrev és a templomok

„A templom az új stadion” – hergel dolgozatában az Apró unoka az új pesterzsébeti Makovecz-templom kapcsán, leszögezvén, hogy „stadiont a sportkluboknak, templomot pedig az egyházaknak kellene építeniük”, merthogy lehet ugyan ilyesmikbe fektetni,

„de amikor a kő elporlad és a vas berozsdásodik, az ember itt marad és nem kapott az Orbán-kormánytól semmit”.

Ha jól értem, Dobrev Klára szerint azért hótfölösleges felújítani egyebek mellett a 13. században épült bélapátfalvi ciszterci apátságot, mert annak köve pikkpakk elporlad; bezzeg a dupla családi pótlék, amit egy-egy szerencsétlen alkoholistának utalna ki az állam alanyi jogon, az az utolsó fillérig hazánk hosszú távú felvirágzását szolgálná.

Persze már eleve jópofa ez a stadionozás. Aki elsajátította az osztás műveletét, az könnyedén megállapíthatja, hogy a DK által ostorozott nagyszabású templomfelújítási program, amelynek keretében Magyarország területén 1400, a határon túli területeken pedig 400 templomot renoválnak és őriznek meg ezáltal az utókor számára, fejenként egészen pontosan 2638 forintunkba kerül. Ennyibe fáj nekünk az, hogy az ország 1400 pontján szorgoskodnak tisztes bérért kőművesek, burkolók, festők, villanyszerelők, restaurátorok és egyéb mesteremberek, akik aztán bemennek a boltba, és az esetenként segély helyett kapott fizetésük akár 27 százalékát áfa formájában visszapumpálják a költségvetésbe.

Amikor tehát Dobrev Klára azt ígéri, hogy a Fidesz által a templomokba öntött pénzt ő bezzeg az emberekre fordítaná, akkor nagyságrendileg erre a fejenkénti 2638 forintra kell gondolnunk – ezzel ő iszonyúan megajándékozna minket, ő ezt a 7,5 eurót mind a zsebünkbe tenné.

Nem úgy, mint a rút Orbán-kormány, amely csoffadt 600 milliárd forintot készül épp átutalni a családosoknak, két templomátadás között. Amire lehet azt mondani, hogy „jó, de az csak a gyerekeseknek jár”, ez a probléma azonban rém egyszerűen orvosolható: minden családos kedvére adhat visszatérített adójának összegéből a környezetében élő időseknek és rászorulóknak. Mifelénk, keresztényeknél ez eleve alap; nem vagyunk mi Gyurcsány Ferenc, aki 2005-ben, miniszterelnökként azon lamentált úszómedencés villájából, hogy édesanyja Pápán alig fűt, mert kicsinyke nyugdíjából nem bírná fizetni a rezsit.

De természetesen akadhat, aki ateistaként kikéri magának, hogy akár csak egyetlen adóforintját is felhasználják például egy belvárosi főplébánia-templom rendbehozatalához, és inkább érdeklődve nézte volna még néhány évtizedig, ahogy Budapest kellős közepén, a Duna-parton lassan szétrohad egy nagymúltú műemlék épület. Ha azonban az elv az, hogy a templomépületeket finanszírozzák teljes egészében a hívek – tehát hogy például a bélapátfalvai templom statikai megerősítését és tetőcseréjét oldják meg a Bél-kő lábánál élő katolikusok –, akkor

érthetetlen, miért nem az Opera bérletesei dobják össze a pénzt az Operaház felújítására, a biciklisek pedig a kerékpárutak építésére. Vagy hogy miért biztosít Józsefváros kedvezményes helyiséget a Labrisz Egyesület számára – fizessenek a leszbikusok.

Különösen figyelemre méltó, amikor egy egyházüldöző rezsim zsidóktól elzabrált villában élő milliárdos örököse háborog a templomok építésének és felújításának közpénzből történő támogatása miatt. Ha a háború után nem fosztották volna meg katolikus nagyszüleinket a vagyonuktól, ha a kommunizmus alatt mindvégig templomba járó szüleinknek nem kellett volna karrierjükkel fizetniük hitük és értékrendjük megvallásáért (hogy ennek megfelelően máig is alacsonyabb nyugdíjban részesülhessenek), valamint ha a szocialista kormányok alatt nem a túlélésükért küzdöttek volna a keresztény nagycsaládok, hanem már a 2010-es évek előtt megkezdhették volna a tőkefelhalmozást, akkor nyilván nem csak a szegény asszony két fillérje jutott volna templomaink támogatására.

Azt pedig tekintsük a nyelveken állítólag kiválóan beszélő Dobrev Klára puszta figyelmetlenségének, hogy úgy orbánozik és stadionozik a gazdaságélénkítés keretében indított templomfelújítási program miatt, hogy még a par excellence szekuláris állam, Franciaország is 80,5 millió eurót, azaz közel 29 milliárd forintot fordít katedrálisok (nem 1800 templom, hanem néhány tucat katedrális) felújítására a gazdasági válságból való kilábalás érdekében – miután a tíz évvel ezelőtti válságkezelés során már végrehajtottak egy hasonló katedrálisrenoválási programot. Erősen kerestem, vajon akadt-e olyan politikus a laicité hazájában, aki ebbe harciasan belekötött, mondván, „a kő elporlad”,

de úgy tűnik, szegény franciáknak nincs Dobrev Klárájuk.