Ez várhat Budára 2022-ben

Elkészült a Budai Vállalások névre keresztelt 7+1 pontos javaslatcsomag, amelyet a budai választópolgárok idén beérkezett visszajelzései alapján állított össze Fürjes Balázs a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára és Pokorni Zoltán polgármester.

Abból kiindulva, hogy a budaiak érdekét elsősorban a budaiak képesek megfogalmazni, kérdőívet küldtek körbe a 2. és 12. választókerületbe, melyet végül több mint 15 ezren töltöttek ki. 

A visszajelzések alapján Fürjes Balázs közzétette vállalásait, hogy megválasztása esetén mely célokért fog harcolni megalkuvás nélkül az Országgyűlésben.

A pontokban megfogalmazottakból kiderül, a budaiaknak nagyobb igényük lenne a gondozott, zöld területekre, illetve az egészségügyi ellátórendszer bővítésére. Így a programba beemelték a Városmajor bővítését illetve a játszótérprogram folytatását is. 

Komoly terveik vannak a Szent János Kórház felújítását illetően, és a Kútvölgyi kórházépületnek is – mely a Covid-járvány kitöréséig a Semmelweis Egyetem belgyógyászati klinikájaként funkcionált – nagy szerepet szánnak a jövőben.

Az 56-os és 59-es villamosvonalakat felújítanák, illetve korszerűsítenék, a családtámogatások bővítése mellett pedig új, egyszülős családokat segítő központot hoznának létre.

A programpontok közt egyebek közt még kitérnek a 13. havi nyugdíjra, a migrációkezelésre, illetve különféle adócsökkentésre is.

A kérdésre, miszerint miért nem ígéreteket fogalmazott meg Fürjes Balázs, az államtitkár azt felelte: „ígéretekkel tele a padlás”. A „vállalások” újszerű elnevezésével azt az üzenetet kívánják közvetíteni, hogy céljaik közt semmilyen absztrakt vagy ideologikus megfogalmazás nincs, csak kézzelfogható, megvalósítható, konkrét programpontok mentén gondolkodnak.

 

Kiemelt képünk forrása: MTI/Illyés Tibor

Iratkozzon fel hírlevelünkre!