VIRTUÁLIS MÉLYSZEGÉNYSÉG

Nézegetem a közösségi média lapjain a reakciókat a kormány által meghirdetett jövő évi tervekre. Csupa könnyítés, lassan lecserélődik a kommunizmus (és utódai) által Magyarországra erőltetett koldusruha, de az erre adott visszajelzések között rengeteg kacagó, sőt, dühös szmájlit látok. Nem mondhatnám, hogy különösebben meglepne, hiszen az ellenzék szinte szektásította szavazóit és szimpatizánsait. Ezeknek az embereknek addig mondogatták, hogy szegények, hogy a végén úgy maradtak. Ilyenkor a vegytiszta rosszindulat elfeledteti a kedves kacarászókkal, hogy azért már telik nyaralásra, autóra, bulikára.
Úgy tesznek, mintha a lakásukban ülve a koldusbotot markolásznák a lábaik között, száraz kenyeret csócsálva. Ez a virtuális szegénység.
Amennyiben az ember rámutat eme tényekre, rögvest valami borsodi éhező gyerekekről kezdenek picsogni, akikről valamit, valamikor hallottak.
Mert viszonyítás kérdése minden: igenis szegény vagyok XY-hoz képest! Ez igazságtalan! – áradhat az újabb sirám. Nos, ők azok, akik nem önmagukhoz képest akarnak jobban élni, hanem másokhoz képest.
Mert sokkal egyszerűbb ujjal mutogatni valakire, mint beismerni: nem jó iskolába jártam, rosszul tanultam, nem akarok kockáztatni, nem is predesztinál tulajdonképpen semmi arra, hogy gazdag legyek. Ez az irigység, amelybe az ellenzék sikeresen be tudta akasztani a kampóját, ahogyan a történelmünk során a bolsevikoknak mindig sikerült a gyengébb láncszemekbe kapaszkodni. „Aki gazdag, csak lopásból és csalásból él”, hirdetik, mintha ők lennének a szegénység eleven szobrai, magánrepülésekkel, terepjárókkal, elsikkasztott milliárdokkal. Urizálásról beszélnek olyanok, akiknek csak az öltönye többe kerül, mint a fél lakásom. „Fizessenek a gazdagok” – nyávogják csalárd hangon, miközben saját gyerekük havi tandíja milliós összeget kóstál.
Az egyszeri, virtuális mélyszegény pedig mértéktelenül falja ezt a dumát, mocskos „Lölö”, piszok „Tiborcz”. Várja a megváltást eme rettentő diktatúrában azoktól, akik kiröhögik őket. Akik már bizonyítottak, csakhogy a hülyeségek merőkanállal való falása amnéziát is okoz.
Pedig nagyon szeretném visszavinni egy kedélyes kis időutazásra a 2010 előtti évekbe ezeket az elképzelt nincstelenségben fuldoklókat.
Emlékszel arra, hogy fél évig nem találtál munkát?
Rémlik, hogy hónap végén úgy kellett összekotorni a kanapé párnája alól némi aprót?
Fel tudnád eleveníteni a kedvemért, hogy mennyire luxus volt egy cipőt vásárolni magadnak?
Vissza tudod-e idézni, hogy ha elromlott a hűtőd, kétségbe estél, mert nem volt miből megcsináltatni, maradt a részletre vásárlás?
Tetszett a vizitdíj, jobb volt, amikor nem pénzt osztott a kormány, hanem megszorítást?
Amikor ígérettel kellett jól lakni, hogy nem lesz gázáremelés, amikor megkaptad a Gyurcsány-csomagot és csak álmodhattál a 13. havi nyugdíjról?
Most meg ülsz a számítógéped előtt, napbarnítottan a nyaralástól, dühös szmájlit kattintasz a kormány „pénzosztására”? Mert már úgy bevittek a sűrűbe, hogy fel sem ismered, hogy mi a saját érdeked, olyan vagy, mint a gyerek, akit megpörgettek, szédelegve lépdelsz a tiltakozás irányába, komolyan azt hiszed, hogy diktatúrában élsz, mert nem lehetsz milliárdos, mert az óvodákba nem mehetnek be LMBTXYZ személyek a gyerekeknek oktatást tartani, itt totalitarizmus van, mert a jóságos afgán agysebészek nem jöhetnek át a határunkon műteni?
Van egy nagyon egyszerű tanácsa a rapper Dopeman-nek, akit most divat a „túloldalon” leköpködni, mert „áruló” lett:
Nézd meg a pénztárcád és úgy voksolj! Felejtsd el a sok sallangot, magyarázatot, ígéretet, izmusokat. Hagyd a francba a beléd beszélt gyűlöletet, mert egyszerű emberként luxus lenne divatos nyugati ideológiákat követni.
Valóban jobb lesz majd neked, ha véletlenül is beteljesítik azt az ígéretet, hogy börtönbe vágják Orbánékat, megfosztják a vagyonuktól őket? Te valóban azt hiszed, kapsz egy fillért is abból? Jön majd a másnap, a kijózanodás, amikor jönnek az olyan „szakemberek”, mint Karácsonyék és Matkovitchék és megint csak talpas leszel, mert a világeszmékkel nem fogod jóllakatni a gyermekedet. Ez nem egy valóság-show, itt nem az a lényeg ki a szimpatikusabb, aki azt mondja, amit hallani akarsz, és kit szavazz ki a villából. Ez itt létkérdés, nem szeretet kérdése.
Nem élünk gazdagon, de egyre jobb nekünk. Te is érezhetnéd, ha a bukszádba néznél.
Ha nem olyanoknak hinnél, aki a melósok védőszentje, miközben testőrökkel járja az országot és a város határában ócska lepukkant autóba ül át, majd megsimogat valami könnycsorgató nőt, akiről persze kiderül, hogy párttárs. Vagy annak a fehérnépnek, aki országosan milliárdokat nyúlt le uniós stekszből, (Vácon is milliókat) és miközben a kis keze ügyesen tömi a pénzt a zsebébe, sikoltozik, hogy az EU-s pénzeket lopják az Orbánék.
Sikerült a Gyurcsány-éra sarából kimásznunk és lemosakodnunk, miközben cinikusan kacagnak a maguknak córeszt vizionálók. Rossz hírem van: dolgozni mindig kelleni fog, csak nem mindegy, mennyit kapsz érte.
Lehet okoskodni olyan bullshittel, hogy „de az árak is emelkednek”…
Saját példámból tudom, hiszen dolgozó ember vagyok: könnyebben élek ezerszer, míg az ellenzék ideje alatt esély sem volt a normális életre.
Ha te jelenleg nem így állsz, akkor rossz hírem van: veled van a baj. Ha most nem tudsz megélni, mit hiszel, majd nagyobb lehetőséged lesz Gyurcsányné kormányzatának alattvalójaként?
Néha egy kis cinizmussal megkérdezem a síró-rívóktól: küldjek pénzt? A válasz általában ugyanaz: „nem kell, jobban élek, mint te, vállalkozásom van, két lakásom, három autóm, luxusnyaralásom, te paraszt.”
Ez a fajta mélyszegénység már szellemi és lelki is.