Orbán: Ez árulás!

Orbán Viktor miniszterelnök Röszkén cseh kollégája, Andrej Babis társaságában látogatott el a magyar-szerb határhoz.

A határszemlét követően a kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a kerítés jó és erős, lehet, hogy több emberre lesz szükség, de akkor kérnek és vezényelnek ide embereket. A gyenge pont Brüsszel, amely azt mondja, hogy aki el akar jönni Afganisztánból, azt be kell engedni – fűzte hozzá, hangsúlyozva: „Ez árulás”.

Közölte: itt több ezren dolgoznak, hogy Európa belsejében mindenki biztonságban élhessen; Brüsszel azonban elárulja Magyarországot és az európai embereket.

Itt „mi egész Európa biztonságát védjük”, és remélhetőleg sikerül megállítani azt a tervet, hogy Afganisztánból hozzanak ide embereket – mondta. Hozzátette: oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van, és nem a bajt kell behozni Magyarország, Csehország vagy az Európai Unió (EU) területére.

Andrej Babis kijelentette, hogy az EU sok értelmetlen dologgal foglalkozik, mint például a kvóták, amelyek helyett más megoldásokat javasoltak. Az embercsempészek ellen kell fellépni és Európán kívül kell segíteni, ott kell megállítani a migránshullámot – vélekedett.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön rendőrautó látható a lezárt Röszke és Horgos közti közúti átkelőnél 2020. január 28-án. MTI/Molnár Edvárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre!